Ózd internetes közéleti magazinja - ma: 2018. január 18. csütörtök - Piroska napja van.
Keresendő kifejezés:
Kiskertem - Nyílás után: mi legyen a tulipán hagymáival?
Ózdi Magazin | 2014.04.13. |

Véget ér a tavaszelő, nemsokára elnyílnak a tulipánok, a jácintok, a nárciszok, a krókuszok és a többi hagymás virág. Ahhoz, hogy jövőre is hasonlóan gazdag virágzásban legyen részünk, egy-két szabályt érdemes megjegyezni.

tulipan

A tulipánok megfelelő termőhelyen három évig maradhatnak bolygatás nélkül. Ezalatt a kisebb hagymák megnőnek, sarjhagymák keletkeznek, a tulipánnal beültetett ágyás tovább gazdagodik. Most azzal segíthetjük a hagyma tápanyagokkal való feltöltődését, és azzal akadályozhatjuk meg a vírusfertőzés terjedését, hogy az elnyílt virágokat közvetlenül a virág alatt letörjük, és a virágokat elégetjük. Ennek hiányában a megtermékenyült magházban magok képződnek és ezek beérlelése a hagymától sok tápanyagot von el.

A megmaradt virágszárból és a levelekből a tápanyagok folyamatosan a hagymába húzódnak olyannyira, hogy a szárak őszig elszáradnak. A harmadik éve virágot hozó hagymákat visszahúzódásuk után (június-júliusban) szedjük fel, tároljuk hűvös kamrában augusztus végi kiültetésükig.

A jácintok évekig a kertben maradhatnak. Hagymájuk nem fagyérzékeny, de arra számítani kell, hogy a virágok egyre kisebbek és ritkábbak lesznek. Igaz, a virágfüzér nagyságának csökkenéséért ellenszolgálatot nyújt a jácint utolérhetetlen illata és tiszta, élénk színe.

narciszA nárciszok hagymáit csak akkor kell fölszedni, ha már túlságosan elterjedtek, sűrűn állnak vagy át akarjuk telepíteni őket.

A krókusz és a kígyóhagyma hasonlóan viselkedik: őszig a lombjuk teljesen visszahúzódik.

A felsoroltakon kívül a hazai kertekben még sokféle hagymás virág díszlik, amelyek érdemesek lennének az elterjedésre.Közülük most csak a császárszakállt, a gyöngyvirágot, a ritkábban ültetett hóvirágot, a téltemetőt, az odvas keltikét, a tavaszi tőzikét és a szcillát említem meg.

Forráshttp://www.balintgazda.hu/



Kövess bennünket: Facebook oldalunk

Olvasta már?

- Kiskertem - Rezsicsökkentés a kertben! (2)

- Kiskertem - Burgonya kerti termesztése: hogyan kezdjük?

- Kiskertem - Rezsicsökkentés a kertben! (1)

- Ez a legbecsapósabb kérdés egy állásinterjún


Címlapon:

Ózd Egy ózdi férfi ittasan nekihajtott egy rendőrautónak, amelyet követően intézkedés alá vonták a járőrök, majd másnap újra kiszűrték a forgalomból.
Útjára indult a WikiLeaks mintájára felépített FaithLeaks, a vallási szervezetek ügyeit kitálaló honlap.
A választáshoz kapcsolódó határidőket, határnapokat az igazságügyi miniszter rendeletben határozza meg a kitűzést követően, de a választási eljárásról szóló törvény alapján már kiszámolhatóak a legfontosabb határnapok.
Ózd A 2018. január 18-án (csütörtökön) 9.00 órakor kezdődő képviselő-testületi ülés meghívója, előterjesztései.
Helyi Hírek
CernelyVádemelési javaslattal éltek az ózdi rendőrök azokkal a gyanúsítottakkal szemben, akik Csernely településen több, egzisztenciálisan kiszolgáltatott helyzetben lévő család részére adtak kölcsönt irreálisan magas kamatra.
Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki Járdánházán szeszes italtól befolyásolt állapotban vezette autóját.
ÓzdEgy belefutott - számomra el nem hanyagolható bejegyzés apropóján gondoltam publikálni (szerk.)
"MAGÁNVÉLEMÉNY"
Ózd„A Digitális Erőműben vagyok. Mizerák István fotóművész 75 éves lenne és ebből az alkalomból lányai hetvenöt általa készített fotót állítottak ki a hozzá méltó környezetben.” Szentandrássy Béla jegyzete.
ÓzdMai életünk pillanatai... Az emberi sorsok irányának alakulása a lét fokmérője. Ki - ki az egzisztencia melyik szintjén helyezkedik el, napi élete hogyan alakulhat. Józsa Zoltán jegyzete.
Ózd„Jólesik a szemnek, a léleknek a megannyi kis csillagfény a sötétség beállta után.” Szentandrássy Béla jegyzete.
Ózd„Azt, hogy most e sorokat írhatom, annak köszönhetem, hogy kb. 25000 gén meghatároz engem.” Kovács Gergely jegyzete.
Ózd„És nem akárhol élek. Nem az indonéziai emberevők lakta dzsungelében. Nem is a jeges tundrán vagy a perzselő sivatag közepén, hanem Európa szívében.” Agócs László jegyzete.
LÉLEKzetvétel - Darmai Zsuzsanna rovata
Ózd„A jókívánságok sorába beletartozik a békesség. Mit szoktunk egymásnak kívánni? ” Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata.
Ózd„Tudjunk adni, tudjunk elfogadni, és tudjunk kérni is ha kell!” Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata.
ÓzdHasznos lehet, ha nemcsak az eseményekre koncentrálunk, hanem a lelki életünkre is.Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
Ózd„Ilyenkor Karácsonykor együtt van a család. Amennyire lehetőségünk van, ilyen valódi együttléteket vigyünk be a hétköznapokba is!” Raffainé Darmai Zsuzsanna gondolatai.
Ózd„A természetben, kezdetben minden harmóniában létezett, és működött. Mi azonban hajlamosak vagyunk arra, hogy szétválasszuk azt, ami összetartozik.” Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata.
"EMBERI"
A Borsod megyei Vadna településen élő Kovács Éva festőművésznek több sikeres kiállítása volt ebben az esztendőben. Életének fontos részévé vált a jótékonysági célból történő adományozás is. Józsa Zoltán beszélget Kovács Éva festőművésszel.
„Mert akinek a lelkivilága rendben van, az testileg is jól érzi magát.” Józsa Zoltán portréja Simon Zsókáról...
Azok akiket „elvetett” a sors viszont mégis büszkén vállalják ózdi gyökereiket.
Ózd„S ez is Ózd. Az eperfa, a tyúkudvar, a völgy, az emberek. Miközben írok, keresem az életnek az értelmét.” Józsa Zoltán portréja Kálnay Adélról.
ÓzdAz ózdi Olvasó volt a helyszíne Kormosné Kiss Ilona selyemfestő kiállításának 2017. november 18-án.
Visszatekintés - Józsa Zoltán rovata
ÓzdVisszatekintő rovatunk Józsa Zoltán mostani írása 2008-ban jelent meg az Észak-Magyarország című megyei napilapban.
ÓzdSokak által ismert ember az észak-borsodi városban Kerékgyártó Mihály. Intellektuális alkat, segítőkész ember. Józsa Zoltán rovata
ÓzdTalálkozás az aranymisés Mag Mátyással... Józsa Zoltán rovata...
KULT-KOR Emberek, értékek és normák
Borsodnádasd Az észak-borsodi városban, Borsodnádasdon élő és alkotó fegyvermestert sok ember ismeri az ózdi térségben...Józsa Zoltán portréja Járdán Józsefről
„igyekszem megörökíteni ami magával ragad ebből a csodálatos világból" Józsa Zoltán portréja Kovács Éva festőművészről
„És a szavakkal szépen meg lehet festeni bármit.” Józsa Zoltán portréja Kovács L. Istvánról
„ha a betűk következtében megnyílik a lélek és a képzelet”
Járdánháza Németh Istvánné Komáromy Mária 1955 óta él a Borsod megyében található Járdánházán. 40 éven keresztül az arlói általános iskolában tanított. Hosszú ideje a gyöngyfűzés profi művelője és oktatója
Ízvilág
Ha fogytán vagy ötletekből mit ennél, de azért húsos, szeghalmi aprópecsenye recept!
El­in­dult igazi hó­dító út­jára az egyik legfinomabb és legkönnyebben elkészíthető ma­gyar étel! Vi­lág­szerte imád­ják a di­é­tá­zók.
Cso­dá­la­tos ka­rá­cso­nyi de­ko­rá­ció, ami nem­csak gyö­nyörű, de finom is!
Ha fogytán vagy ötletekből mit ennél, de azért húsos, római csirkemáj recept!
Ezt a húsételt a Kuruc pecsenye ihlette egész kis eltéréssel.
Hasznos tippek
Ezt a videót feltétlen nézd meg - érdemes! Nagyszerű ötletek!
Néhány jó tanács egy erdélyi nagyika közel évszázados virágápolási tapasztalataiból: filléres ötletektől a praktikus megoldásokig. És még sok minden másról.
ÓzdÉrdemes rajta elgondolkodni, hogy melyik a fontosabb. Nyilván mind a kettő szükséges a közlekedésben, én azért a látszani részt egy kicsit fontosabbnak tartom.
Pintér István videó...
Interjú
ÓzdEz az interjú Bedő Gáborral készült, aki Ózdhoz közel 400km-re élt és még is ezt a várost választotta.
ÓzdMindenképpen akartam egy olyan napot szervezni, ami közösségi értéket teremt.
Sokszor elgondolkodom, hogy én milyen szerencsés vagyok. Hiszen, bár súlyosan mozgáskorlátozottként élem az életemet, az elmém, nincs korlátozva, csak a testem.
|
|
|
|
Ez a hírportál sütiket (cookies) használ a felhasználói élmény javítása és a hatékony működés elősegítése érdekében. Weboldalunk további böngészésével jóváhagyja használatukat! Rendben