Ózd internetes közéleti magazinja - ma: 2018. augusztus 21. kedd - Hajna,Sámuel napja van.
Keresendő kifejezés:
Interjú
Bence
Ózdi Magazin | 2014.06.21. | Ganyi Károly
Foto: / Ganyi Károly

Gyakran látom a legnépszerűbb közösségi oldalon, hogy Ózd egykor gazdaságilag mennyire toppon volt, a vasgyártás Mekkájaként tartották számon.
Mára mindez csak nosztalgiaként maradt meg. Azok a munkások, akik itt maradtak a rendszerváltás és az ÓKÜ bezárása után is, élik tovább a csendes kis életüket, ki-ki igyekezve itthon munkát találni és a kapott minimálbérből eltartani családjukat. 

Az emberek magukba fordulva róják az utcákat, intézik ügyes-bajos dolgaikat, s közben el sem hiszik, hogy valójában mennyire szerencsések! Persze, most felvonhatja a szemöldökét a Kedves Olvasó, hogy miket zagyválok én itt össze-vissza? Nos erről:

Létezik egy család. Éppúgy ózdiak, mint én. A nagyobbik fiuk mellé úgy gondolták, szeretnének egy öcsikét vagy húgocskát. A pici megszületése után sokként hatott rájuk: Bence Down-szindrómával született, s ha ez még nem lett volna önmagában elég, a kisfiúnál Acut Lymphoblastos Leukémiát állapítottak meg. Az édesanyával, Mustos Attiláné Kovács Beátával beszélgetek Bencéről és Bence jelenlegi állapotáról:

- Bence, 4 éves múlt, s ha jól tudom, van egy nagyobb fiatok is. Ő mennyi idős? A testvére és persze Ti is, hogyan fogadtátok Bence érkezését és azt, hogy kicsit eltér a többiektől?

- Igen! Bálint 9 éves és szerencsésnek mondhatom magam, mert a körülményekhez képest elég jól viseli, hogy nem lehetünk otthon! Nagyon rossz neki, sírdogál is néha mamájával, s a család többi tagjának is szokatlan még ez a helyzet, de amíg Bence nem gyógyul meg, addig sajnos így kell lennie! Amikor Bence megszületett nagyon nehezen fogadtuk el, hogy Down szindrómás, de ahogy telt az idő, láttuk, hogy semmi probléma nem lesz abból, hogy Bencike eltér a többiektől!

- Mesélj Bencéről, mennyire mondható súlyosnak a Down-szindróma nála?

- Bence nagyon vidám, könnyen barátkozó kisfiú volt. Kicsit lassabban haladtak nála a dolgok, de amit szerettünk volna azt mindent meg tudtunk vele tanítani. A Down szindróma semmiben nem akadályozta meg eddig, kicsit lassabban reagál mint az átlagos gyerekek, kicsit lassabban kezd el megtanulni mindent. Korai fejlesztésre járunk, aminek minden pillanatát élvezi, ő is és a kondukor! Néha kicsit akaratos, de hát ki nem az, amikor tanulásról van szó?

- Hogyan és mikor derült ki a leukémiája?

- Bence nem akart enni, sápadt is volt és néha csak nézett maga elé, nem vett tudomást a körülötte zajló dolgokról. Elmentünk a háziorvoshoz, aki elküldött vérvételre. Kiderült, hogy a vasat a szervezet nem tudja lebontani a vérből. Kapott egy kúra B12 injekciót. Sajnos a helyzet nem javult: még hozzájöttek a tünetekhez véraláfutások a hátán és a lábain, amit nem tudtunk megmagyarázni, mitől keletkeztek. Következett egy újabb vérvétel, aminek az eredményét már délben közölték a háziorvosunkkal. Azonnal írta a beutalót Miskolcra. Annyira magas volt a fehérvérsejtszám, hogy az orvosok már akkor sejtették, hogy leukémia a diagnózis, figyelembe véve a többi tünetet is.

- Bencének Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemmplén Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központ, Gyermekhaematológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztályon folyik a kezelése. Mit mondanak az orvosok? Milyen kezelések várnak még rá?

- Igen, Miskolcon vagyunk. Nagy vonalakban elmondom, hogy mi történt eddig és mi fog a közeljövőben. Az első kezelési fázison már túl vagyunk. Ennek a célja a leukémiás sejtek számának a lehető legnagyobb mértékben való csökkentése volt (33 nap)! Mi ezt az időszakot megdupláztuk, mert közbejött egy tüdőgyulladás, ami nagyon sokat rontott az amúgy is gyenge szervezetén. Egy hétig oxigént is kapnia kellett, annyira legyengült, hogy mai napig nem tud még egyedül sétálni.
Most jelen pillanatban kemoterápiás injekciókat kap négy napon keresztül négyszer, két lumbálással, az elején és a végén. Aztán jön egy olyan kezelés amikor is, ha minden jól megy, egy hétig a kórházban leszünk, egy hétig otthon. Ez idő alatt is többször lesz lumbálás. Az utolsó kezelési fázis hosszadalmasabb lesz, de az még nagyon messze van, arról még nem tudok semmit. Nyilván elmondták az elején is, hogy mikor mi fog történni, de ember legyen a talpán aki akkor meg tudja jegyezni azt a sok idegen dolgot.

- Bence, hogy van most és, hogy viseli mindezt?

- Elég jól kezdtük az egész kemoterápiás kezelést. Voltak kisebb-nagyobb nehézségek. Most tartunk már ott, hogy a kicsi szervezete telítődik a sok gyógyszerrel, kezdődnek a hányingerek és rosszullétek, de mindezeket leszámítva kezd visszatérni a régi kis Bence.

- Gondolom mindez anyagilag is megterhelő számotokra. Mi segítene most a családnak leginkább a jelen helyzetet tekintve?

- Sajnos anyagilag teljesen a nullán vagyunk, vagy mondhatnám úgyis, hogy mínuszban. A férjem minden héten kétszer jön hozzánk, hogy főtt ételt hozzon nekünk, és egyáltalán láthassa Bencét. A pelenkából is többet használunk el, mint normál esetben. Valamint a főzés sem egyszerű mostanában, mert ha van is étvágya Bencének, nem mindent eszik meg úgy, mint régen. Azt mondják azért, mert az ízeket is másképp érzik ilyenkor.

- Bencéért gyűjtést indítottunk a Tégy Jót! Oldalán, remélve, ezzel is csökken a teher, ami Mustos Bence szüleire nehezedik ezekben az időkben. A kis Bencének pedig mihamarabbi gyógyulást kívánok a Tégy Jót! Nevében is.

- Nagyon sokat segített már az első napon is a Tégy Jót! Oldal, rengetegen keresnek engem és a férjemet is! Nem tudunk eléggé hálásak lenni azoknak akik segítenek nekünk és mellettünk vannak ebben a nehéz időszakban! Nagyon köszönjük!



Kövess bennünket: Facebook oldalunk

Olvasta már?

- Aki itt talált otthont!

- Ózd kontra Érpataki Modell

- MaNDA - Hozzájárulva Ózd felpezsdülő kulturális életéhez

- Én és a küldetésem – beszélgetés Ganyi Károllyal


Címlapon:

Ózd Fontos, hogy jól gondoljuk át, mi az, amihez tartozni akarunk, ki az, akit követünk. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
Ózd Igazából ami megdöbbent, az, hogy a kislány szemmel láthatóan megszokta már a történteket. Szentandrássy Béla jegyzete.
Magyar feltaláló nyerte a brüsszeli Európai Üzleti Csúcstalálkozó keretében átadott Az Év Innovátora díjat
Ózd
A rendőrség által közölt sebesség mérések helyszíneit megtekinthetik az alábbi linken.
Sziréna
ÓzdÓzd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. (I.18.) határozatával többek között arról döntött, hogy a 2015. márciusától az Önkormányzat különálló szervezeti egységeként működő Startprogram Irodát megszünteti az Iroda feladatainak az ÓVI részére történő átadása mellett.
ÓzdA magyar vaskohászat legszörnyűbb tragédiája történt 1990. március 3-án, szombaton, az Ózdi Kohászati Üzemekben.
ÓzdFazekas László megtért megváltójához az árnyékvilágból.
"MAGÁNVÉLEMÉNY"
ÓzdMennek előre mechanikusan tiporva -ölve akár... vakon - nem értve és látva ki az ki előttük áll.
ÓzdKik vagyunk Tisztelünk bármit mert köveket teszünk és koszorúkat helyezünk és közben csakis adunk egy napot, mert kell...
Ózd„De Mi közmunkások vagyunk. Elégedetlenséggel a jövő álmaival még mindig.”
ÓzdIgazából ami megdöbbent, az, hogy a kislány szemmel láthatóan megszokta már a történteket. Szentandrássy Béla jegyzete.
ÓzdDe mi van akkor, ha az ember az agyi fejlődésével, magasabb intelligenciájával eljut egy olyan pontra, amikor saját egója azt mondatja vele, hogy a gyerekvállalás felesleges teher? Kovács Gergely jegyzete...
LÉLEKzetvétel - Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdNe adjuk fel könnyen, ne mondjuk, hogy már késő! Még lehet esélyünk... Még megoldódhat a problémánk...
ÓzdFontos, hogy jól gondoljuk át, mi az, amihez tartozni akarunk, ki az, akit követünk. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdA szabadság sokszor nem külső tényezőktől függ, hanem a belsőnktől, hogy a lelkünk mennyire szabad. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdA gyermek is szépen fejlődik ha megkapja a szükséges feltételeket, és egyszer talán meg is érik, ha nem is pontosan az érettségire… Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdVajon van-e világosság a világban? Mi köze a világnak a világossághoz? Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
"EMBERI"
A Borsod megyei Vadna településen élő Kovács Éva festőművésznek több sikeres kiállítása volt ebben az esztendőben. Életének fontos részévé vált a jótékonysági célból történő adományozás is. Józsa Zoltán beszélget Kovács Éva festőművésszel.
„Mert akinek a lelkivilága rendben van, az testileg is jól érzi magát.” Józsa Zoltán portréja Simon Zsókáról...
Azok akiket „elvetett” a sors viszont mégis büszkén vállalják ózdi gyökereiket.
Ózd„S ez is Ózd. Az eperfa, a tyúkudvar, a völgy, az emberek. Miközben írok, keresem az életnek az értelmét.” Józsa Zoltán portréja Kálnay Adélról.
ÓzdAz ózdi Olvasó volt a helyszíne Kormosné Kiss Ilona selyemfestő kiállításának 2017. november 18-án.
Visszatekintés - Józsa Zoltán rovata
ÓzdA cikk megjelenése óta eltelt közel 16 év, s lehetne kérdéseket jogosan feltenni. Mi történt, mi maradt a gyárból az eltelt idő függvényében? /a szerk./
FarkaslyukVisszatekintő rovatunkban Józsa Zoltán kollégánk írása 2002. november 04-én jelent meg.
ÓzdVisszatekintő rovatunk Józsa Zoltán mostani írása 2008-ban jelent meg az Észak-Magyarország című megyei napilapban.
KULT-KOR Emberek, értékek és normák
Borsodnádasd Az észak-borsodi városban, Borsodnádasdon élő és alkotó fegyvermestert sok ember ismeri az ózdi térségben...Józsa Zoltán portréja Járdán Józsefről
„igyekszem megörökíteni ami magával ragad ebből a csodálatos világból" Józsa Zoltán portréja Kovács Éva festőművészről
„És a szavakkal szépen meg lehet festeni bármit.” Józsa Zoltán portréja Kovács L. Istvánról
„ha a betűk következtében megnyílik a lélek és a képzelet”
Járdánháza Németh Istvánné Komáromy Mária 1955 óta él a Borsod megyében található Járdánházán. 40 éven keresztül az arlói általános iskolában tanított. Hosszú ideje a gyöngyfűzés profi művelője és oktatója
Ízvilág
Szinte bármikor jöhet, mindig finom, és mindig rengeteg fogy el belőle.
Napjainkban a csokoládé csomagolásán feltüntetik a kakaó arányát, de mi a különbség a 80 és a 60 százalékos között, és miért egészségesebb az előbbi?
Ha unja már a hagyományos születésnapi tortákat, jó hírünk van.
Hirtelen felindulásból elkövetett vacsorának, de vendégvárónak is finom.
A legegyszerűbb hozzávalók felhasználásával negyedóra leforgása alatt olyan édességet süthetünk, amely még különlegesebbé teszi a teázás vagy kávézás élményét.
Hasznos tippek
Senki sem szeret sorban állni a pénztárnál, hiszen a várakozással értékes perceket veszítünk. Különösen fájó ez egy hosszú munkanap után, amikor csak egy-két dologért ugrottunk be a boltba.
Ön is a hűtő ajtaján tárolja a tojásokat? Nem kellene. Bár kézenfekvő megoldás lenne a hűtő ajtaján lévő tárolókba tenni a tojásokat, a The Sun és a Daily Mail szakértőkre hivatkozva nem ajánlja.
Ezt a videót feltétlen nézd meg - érdemes! Nagyszerű ötletek!
Pintér István videó...
Interjú
ÓzdEz az interjú Bedő Gáborral készült, aki Ózdhoz közel 400km-re élt és még is ezt a várost választotta.
ÓzdMindenképpen akartam egy olyan napot szervezni, ami közösségi értéket teremt.
Sokszor elgondolkodom, hogy én milyen szerencsés vagyok. Hiszen, bár súlyosan mozgáskorlátozottként élem az életemet, az elmém, nincs korlátozva, csak a testem.
MAGÁNVÉLEMÉNY
ÓzdNe adjuk fel könnyen, ne mondjuk, hogy már késő! Még lehet esélyünk... Még megoldódhat a problémánk...
ÓzdFontos, hogy jól gondoljuk át, mi az, amihez tartozni akarunk, ki az, akit követünk. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdA szabadság sokszor nem külső tényezőktől függ, hanem a belsőnktől, hogy a lelkünk mennyire szabad. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdA gyermek is szépen fejlődik ha megkapja a szükséges feltételeket, és egyszer talán meg is érik, ha nem is pontosan az érettségire… Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdVajon van-e világosság a világban? Mi köze a világnak a világossághoz? Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
|
|
|
|
Ez a hírportál sütiket (cookies) használ a felhasználói élmény javítása és a hatékony működés elősegítése érdekében. Weboldalunk további böngészésével jóváhagyja használatukat! Rendben