Beköszöntött a tél Magyarországra. Ebben persze semmi különlegesség nincsen, hiszen egykor Balázs Fecó is megírta, hogy változnak az évszakok, s bizony nagy sláger lett belőle.

A nyár után tehát menthetetlenül törvényszerű, hogy az ősz után a tél is beköszöntsön, s mifelénk ilyentájt úgy tartja egy bölcs népi mondás, hogy a hideg téli napokon a fa a második kenyered. Természetesen a fa alatt itt most nem a karácsonyfáról, vagy a téli álmukat alvó gyümölcsöket termő fákról van szó, hanem a lakás melegét adó fatüzelőről.


 

A termő gyümölcsfákat kivágni, csak mert hideg van és fázunk, no, az aztán már egy morálisan is elítélendő cselekedet lenne. Még ha a saját termő gyümölcsfáidat vágod ki, akkor is megszólnának érte, mondván, milyen elvetemült gazember vagy te, hogy levágod az aranytojást tojó tyúkod? Szóval, ha nem akarod, hogy a szomszédod kibeszéljen és gyalázzon a hátad mögött, akkor ilyesmit semmiképp ne tégy. A gyümölcsfa, amit lehet, hogy még a nagyapád ültetett oda, ápolt és gondozott, azt örökösként kivágni még számodra is tabu, ezt az intelmem tehát jól jegyezd meg!

Magyarországon mostanában már nincsenek olyan kemény telek, vallják a sok napokat megélt, régi, hetvenkedő öregek, s hozzáteszik, bezzeg a mi időnkben, amikor még mi is fiatalok voltunk, na, azok voltak csak az igazán kemény telek. Elmondásuk szerint, némely évben akkora hófúvások voltak és úgy csikart a hideg, hogy Magyarország tele vetekedett Szibéria időjárásával, amelyről pedig köztudott, hogy a mai napig olyan kemény és cudar, hogy anno még Napóleon seregét is legyőzte és térdre kényszerítette.

Ez a mi mostani telünk a régi öregek szerint tehát egy nagy nulla. Én pedig, mivel nem éltem abban a korban, vitatkozni sem merek, hanem kénytelen vagyok elfogadni az általuk tényként vallott állítást, miszerint bezzeg régen, abban az uradalmi világban, amelyben ők szegény cselédek voltak, na, az volt csak az igazi tél. Sőt, és ez a csattanója ennek a történetnek, szerintük akkoriban ráadásul még csak senki nem is fagyott meg a saját otthonában, mint van ez mostanság napjainkban. De mondják ők, bölcs, hetvenkedő öregek, hogy Kádár is forog a sírjában. Bevallom, ez mondat számomra a kegyelemdöfés, mivel akkor már én is éltem, s így csak helyeselni és bólogatni tudok, megcáfolni a tényállást semmiképp.

Olvasom, hogy Magyarországon az Úr 2016. esztendejének, január havának 10. napjáig, összesen 76-an fagytak meg. Hetvenhat ember szenvedett el fagyhalált, és a „kemény” magyar télnek még koránt nincs vége. Ilyenkor, a mások sorsa iránt egy szemernyi kis felelősséget is érző ember többnyire elgondolkodik, s felteszi magának a kérdést: vajon miért történhet meg mindez? Bennem is kavarognak a gondolatok rendesen. Most kezdem csak igazán megérteni Tarlós István Budapest főpolgármesterének „embertelen gaztettét”, aki ugye a főváros tereiről erőnek erejével összeszedette a hajléktalanokat, és hogy ne fagyjanak meg, biztonságos, meleg helyre menekítette őket. Persze, csak akiket tudott. A magyar életösztön ugyanis eléggé sajátságos. Némely honfitársunk olyan büszke és rátarti, hogy inkább vállalja a fagyhalál kockázatát, semmint elfogadja a feléje nyújtott életmentő kezet.

Vannak, akik persze nagyobb életösztönnel bírnak, és hogy ne fagyjanak meg, ők még fát lopni sem restek.

Olvasom, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északi részén lévő Demecser és Gégény közötti földterületről egy férfi negyven kilogramm gallyfát lopott. Az illetőt, miután egy polgárőr tetten érte, értesítette a rendőrséget, s ők az elkövetőt a biciklijén árulkodó bűnjellel együtt rögvest be is vitték a rendőrőrsre. Hogy mekkora bírságot fog kapni az általa ellopott mindössze 40 kg gallyfáért, azt még egyelőre nem tudni, de én senkinek nem ajánlom, hogy felbátorodjanak Ferge Zsuzsa szociológusunk Klubrádióban tavaly elhangzott bűnözésre buzdító szavain, hogy történetesen, akinek nincsen pénze téli tüzelőre, annak el kell mennie fát lopni.
Vegyük tudomásul, hogy a mai magyar társadalom egyáltalán nem tolerálja a pitiáner tolvajok megélhetési gaztetteit, így a falopást sem képesek lenyelni és megemészteni. Feltéve, bocs az állatias hasonlatért, ha nem egy nagy ember kutyájának kölyke vagy, s erre most hadd ne mondjak példát, mert az már hovatovább egy közhelyes beszéd lenne, mivel mindenki tudja, kiről van szó. A lényeg, amiért koptatom itt a ceruzám, hogy milliókat, vagy milliárdokat lopni, az Magyarországon egészen más morális megítélés alá esik, mint mondjuk filléres értékeket eltulajdonítani. Igen, mert amíg az egyik megússza, tetten sem érik, s rá sem bizonyítják soha, addig a másikra, a rozzant biciklijén fát lopó pitiáner kis tolvajra ugyanakkor keményen lesújt úgy a magyar társadalom megvetése, mint a törvény szigora.

Olvasom a neszüri fatolvajok történetét is, amelyet először a rendőrség honlapján tettek közzé. Ez az ügy már igencsak nagy feneket kapott a magyar médiától, ugyanis nemcsak a bulvársajtó, de más, hitelt adó magyar hírportálok is beszámoltak róla. Még kép is van hozzá, amely egy rozoga kézi kordét ábrázol, rajta az úgy cirka 1 mázsa körüli nyers lopott fával. Ezek a tolvajok, hárman voltak, s zömében termő gyümölcsfákat vágtak ki. Ezt a tényt a cikkek alján olvasható, s olykor még nyomdafestéket sem tűrő, ám jól értesült forrásokra hivatkozó hozzászólások is alátámasztják. A magyar társadalom tagjainak többségénél tehát ez az ügy, ahogy az várható is volt, bizony alaposan kiverte a biztosítékot.

De kérdem én, nem kellett volna ezt az ügyet is inkább a szőnyeg alá söpörni és eltussolni? Higgyék el a kedves olvasóim, hogy engem csupa jó szándék vezérel, s én most nem a tolvajokat védem, hanem csak a hazám jó hírét féltem.

Tessék elképzelni, mekkora szégyen lenne az hazánkra nézve, ha mondjuk, valamelyik neves külföldi napilap vezércikkében lehoznák a neszűri fatolvajok esetét. Mert ez a szégyenteljes történet ugyebár mégiscsak egy olyan gazdaságilag fejlett országban eshetett meg, amelynek olyan pazar stadionjai vannak, hogy még Európa is irigyli és csodálja azokat. Ráadásul, mint az szintén köztudott, Magyarország rendezi a 2017-es vizes világbajnokságot is. Mi van akkor, ha némi túlkapással ugyan, de a külföldi sajtó párhuzamot von Észak Korea és Magyarország között?
Emlékeznek a kedves olvasóim? Az 1988. évi XXIV. nyári olimpiát Szöulban rendezték. A versenyeken 159 nemzet 8391 sportolója vett részt, ám három ország, nevezetesen Etiópia, Kuba és Nicaragua, a Dél-Korea és Észak-Korea közötti konfliktus miatt viszont bojkottálta az olimpiát. Mi van akkor, ha egypár demokráciára kényes ország úgy dönt, hogy a mi olimpiánkat is bojkottálja, s annak okaként előhozakodnak a közel ötmillió szegény magyar emberrel, vagy ne adj Isten, a neszűri pitiáner fatolvajokkal? Tudom, ez csupán egy fikció, de vigyázat, mert könnyen megeshet az ilyesmi, s hazánk országimázsát illetően ez még rémálomnak is rossz lenne.

Nem tudom, hogy a neszűri fatolvajokról olvasva a kormány tagjainak ég-e a bőr az arcán, de nekem, sima magyar állampolgárként már nagyon. Kérdem én, nem kellene „az életében amennyit lopott annyit is ér” Lázár János miniszter úrnak most azon nyomban lemennie Jászberénybe, és megkérdeznie a polgármestert, valamint a jegyzőt, hogy pályáztak–e a szociális tűzifára, s ha igen, akkor azt kiknek adták oda az arra rászoruló szegények helyett? Megkérdeznie, hogy dolgoznak-e náluk emberek közmunkásként, s van-e ezeknek az embereknek egyáltalán valamennyi kis jövedelme? Nem fognak majd családostul éhen halni, ha kifizettetik velük a falopásért járó büntetést?

Tudom, ez az általam most felvázolt verzió szintén egy fikció, mert szöges ellentéte a Fidesz-kormány uram-bátyám típusú értékrendjének. Jut is eszembe Tiborc panasza: „Aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített”.

Magyarország jobban teljesít! Szavakban, amit sajnos sokan el is hisznek nekik. A valóság viszont az, hogy a Fidesz-kormány szociális érzéketlensége példaértékű Európában. A Fidesz-kormány a neoliberális gazdaságpolitika európai megtestesítője, és sokan még büszkék is rá.

Ezt kaptuk, ezt érdemeljük. Lehet tapsolni. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Bogdán Géza 
Forrás: huppa.hu