Ózd internetes közéleti magazinja - ma: 2018. április 21. szombat - Konrád napja van.
Keresendő kifejezés:
Jegyzet
Van egy álmom – A fekete, avagy a fehér
Ózdi Magazin | 2017.02.12. | Varga Szabolcs

Van egy álmom. Egy reggel majd fel kel az ágyából minden magyar ember, és visszaadja a pártkönyvét, már amennyiben van neki olyan. A parlament egyik házában helyben megválasztott képviselők ülnek majd, a magyar nép akarata szerint, a másik házban pedig szakmai kiválóságok. Az egyik csapat települése, városa érdekeit nézi majd csupán, a másik csapat pedig szakmai szemmel vizsgálja meg a dolgokat. Van egy álmom, amiben nincs sem teljesen fekete, sem teljesen fehér, de legfőképp nincsenek pártok.





Szerencsére Isten úgy alakította a dolgaimat, hogy sok barátom, ismerősöm legyen, akikkel beszélhetek nap, mint nap az élet nagy dolgairól, közéleti kérdésekről, mindenről. Vannak köztünk a Munkáspárt feltétlen hívei közül valók, a Fidesz feltétlen hívei közül valók, a Jobbik feltétlen hívei közül valók, ahogy MSZP, DK, vagy éppen LMP, PM szimpatizánsok is. Persze politika-mentesekből is akad bőven. De jaj, kevés van közöttük, aki nem pártok, hanem eszmék mentén gondolkozik, és dolgozik!

Nem álltam soha senki mellett, és óriásit tévednek azok, akik így gondolják, így ismernek! Mindvégig valami mellett álltam, és ezt az én olvasatomban igazságnak nevezem! Ha az igazság északról jött, üdvözöltem az északit, ha délről, képes voltam üdvözölni a délit is! Közben pedig sajnáltam a skatulyákba szorult embereket, nehéz lehet úgy élni!

Manapság egyre kevésbé olvasok politikai posztokat, amelyek nem érintik közvetlenül kedves kis falum életét! Mert sokkot kaptam, elég sokszor! Országos viszonylatban is, de főleg itt, az ózdi helyzettel kapcsolatban! Az emberek nagy része teljesen elvakult, ki-ki melyik irányba. Nem az irány a lényeg, hanem az elvakultság. Mert rengeteg dolog van, amit képtelen vagyok megérteni:

- Támadjuk a rendszert bármilyen módon, Orbán csak rossz dolgot csinálhat!

Nyilván ez totális ökörség, mégis vannak, akiknek mindegy, hogy mit osztanak meg, a tartalmát el sem olvassák a legtöbbször, a lényeg az, hogy az Orbán Viktor ellenes legyen!

- Vannak, akik szerint mindenki náci-fasiszta, és vannak, akik szerint mindenki liberális-zsidó!

A gyűlölet, és a totális agyvesztés össze is köti Őket. Én meg csak kapkodom a fejem, aztán meg csapkodom a fejemhez a tenyerem!

- Olvasom a materialista ateistákat, aztán a kiközösítő vallási hívőket.
Közben háborog a lelkem.

Ami pedig a legfájóbb, az ózdi és Ózd környéki barátaim posztjait szeretem már a legkevésbé olvasni. Szinte már csak akkor szakítok ezekre időt, amikor valaki felhívja egy-egy posztra a figyelmem. Bár a legtöbbször azt kívánom, hogy inkább ne tette volna!

- Az egyik véglet, aki mindenben Janiczak Dávidot démonizálja.

Véleményem szerint, természetesen ad Ő azért erre rendesen okot is, de nem Neki kellene felhánytorgatni lassan még azt is, hogy éjszaka feljön a Hold.

- A másik véglet pedig még mindig Fürjes Pali bácsit démonizálja.

Nem ismerem Pali bácsit. Viszont olyan kép alakult ki Vele kapcsolatban a fejemben, hogy talán Ő érdemli azt a legkevésbé amit olykor nap, mint nap kap bizonyos ózdi polgároktól. Valamiért mindig az jut az eszembe manapság Vele kapcsolatban, hogy ilyen az, amikor egy jó ember bele keveredik a politikába!

- Mindenki ordít, tele vágja minősíthetetlen facebook bejegyzésekkel az üzenőfalát. Olykor ellenőrizetlen információkkal, mert senkinek sem számít az igazság, csak a másik pocskondiázása!

Ilyenkor szomorúan ülök itt a gép előtt.
Valójában én is politikus vagyok, és ahogy szokták mondani: „Aki kurvának áll, az ne csodálkozzon, ha megbasszák!”

De az annyira elképzelhetetlen kedves feleim, hogy lehet ezt normálisan is csinálni, és nem kell egyfolytában fröcsögni, és támadni valakit? Mert akkor én kérek elnézést. A nemzetet nem azok fogják egyesíteni, akik mindig mindenkit támadnak, sokszor alaptalanul is, hanem azok, akik nem zárnak ki belőle senkit, és a magyar közösségre helyezik a hangsúlyt. És ebbe a magyar közösségbe bele tartozik minden építő szándékú magyar- cigány, zsidó, néger, vagy bárki, aki jelenleg jó és építőszándékkal él itt kedves hazánkban!

Ülök a gép előtt, és vakarom a fejem, hogy lemerjem e írni, hogy a Fidesznek igenis vannak jó elképzelései, amelyekkel meg lehet menteni a magyar vidéket?
Ülök a gép előtt, és vakarom a fejem, hogy lemerjem e írni, hogy a Fidesz rengeteg háttérintézményével rengeteg gond van, és nagyon sok fideszes totálisan erkölcstelen útra tévedt?

Ülök a gép előtt, és van egy álmom. Ahol nem minden fekete, vagy fehér. Ebben az álomban figyelünk az átmenetekre is.

Ülök a gép előtt, és hontalannak érzem magam,
(…)

"Mert vallom, hogy a gondolat szabad,
mert hazám ott van a Kárpátok alatt
és népem a magyar.

Hontalan vagyok
mert hirdetem, hogy testvér minden ember
s hogy egymásra kell, leljen végre egyszer
mindenki, aki jót akar.

Hontalan vagyok

mert hiszek jóban, igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben
és Istenben, kié a diadal.

Hontalan vagyok

de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet
és maradok ez úton, míg csak élek
töretlen hittel ember és magyar.”
/ Wass Albert/ 



Kövess bennünket: Facebook oldalunk

Olvasta már?

- LÉLEKzet – Fáj, ha bántasz...

- LÉLEKzet – Jellem...

- Zombik országa vagyunk... Az emberi pondró...

- LÉLEKzet – Szokások...


Címlapon:

Az éjszakai baglyok korábban halnak, mint a koránkelők – állapították meg amerikai és brit kutatók.
Ózd
A rendőrség által közölt sebesség mérések helyszíneit megtekinthetik az alábbi linken.
Helyi Hírek
ÓzdA rendőrök néhány órán belül elfogták azt a két fiatalt, akik egy késsel fenyegettek meg egy ózdi fiatalembert, majd elvették mobiltelefonját.
ÓzdAzon sofőrök jelentkezését várják az ózdi rendőrök, akik egy szabálytalanul közlekedő szürke színű DAEWOO Matiz miatt hirtelen fékezésre, irányváltoztatásra és lehúzódásra kényszerültek.
ÓzdEgy kanyarodó kamion tetejéről lezuhanó jégdarab törte össze egy autó szélvédőjét és sebesítette meg annak sofőrjét.
"MAGÁNVÉLEMÉNY"
Ózd„De Mi közmunkások vagyunk. Elégedetlenséggel a jövő álmaival még mindig.”
Ózd„Az ózdi postára tartok. Értesítést találtam a postaládámban, hogy ajánlott küldeményem érkezett, hát megyek és átveszem.” Szentandrássy Béla jegyzete.
Ózd„Többségük egoizmusra épül, ezért nem fejleszt, inkább visszaránt - össze zsugorít! Ragyina Nikoletta tollából...
ÓzdMennek előre mechanikusan tiporva -ölve akár... vakon - nem értve és látva ki az ki előttük áll.
ÓzdKik vagyunk Tisztelünk bármit mert köveket teszünk és koszorúkat helyezünk és közben csakis adunk egy napot, mert kell...
LÉLEKzetvétel - Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdMindenkinek fáj, ha bántják. Sebeket ejthet lelkünkön a szó. Lehet, hogy igyekszünk erősnek mutatkozni, lehet, hogy már megedződtünk, de belül fáj...
Ózd„Elvehetik a jó hírünket, a szabadságunkat, a vagyonunkat, az egészségünket, az életünket, de a jellem maradandó kincs.” Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata.
ÓzdAttól én még nem vagyok alkoholista, hogy… Csak időnként szívok el néhány szálat a stressz miatt. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata.
Ózd„Tükör által homályosan…” Nem látunk tisztán. Igyekszünk önmagunkat egy kicsit kozmetikázni, retusálni, photo shopozni… Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata.
Ózd”Nem feltétlenül baj, ha időnként rossz döntést hozunk, hiszen levonhatjuk a következtetéseket, tanulhatunk belőle.„ Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata.
"EMBERI"
A Borsod megyei Vadna településen élő Kovács Éva festőművésznek több sikeres kiállítása volt ebben az esztendőben. Életének fontos részévé vált a jótékonysági célból történő adományozás is. Józsa Zoltán beszélget Kovács Éva festőművésszel.
„Mert akinek a lelkivilága rendben van, az testileg is jól érzi magát.” Józsa Zoltán portréja Simon Zsókáról...
Azok akiket „elvetett” a sors viszont mégis büszkén vállalják ózdi gyökereiket.
Ózd„S ez is Ózd. Az eperfa, a tyúkudvar, a völgy, az emberek. Miközben írok, keresem az életnek az értelmét.” Józsa Zoltán portréja Kálnay Adélról.
ÓzdAz ózdi Olvasó volt a helyszíne Kormosné Kiss Ilona selyemfestő kiállításának 2017. november 18-án.
Visszatekintés - Józsa Zoltán rovata
FarkaslyukVisszatekintő rovatunkban Józsa Zoltán kollégánk írása 2002. november 04-én jelent meg.
ÓzdVisszatekintő rovatunk Józsa Zoltán mostani írása 2008-ban jelent meg az Észak-Magyarország című megyei napilapban.
ÓzdSokak által ismert ember az észak-borsodi városban Kerékgyártó Mihály. Intellektuális alkat, segítőkész ember. Józsa Zoltán rovata
KULT-KOR Emberek, értékek és normák
Borsodnádasd Az észak-borsodi városban, Borsodnádasdon élő és alkotó fegyvermestert sok ember ismeri az ózdi térségben...Józsa Zoltán portréja Járdán Józsefről
„igyekszem megörökíteni ami magával ragad ebből a csodálatos világból" Józsa Zoltán portréja Kovács Éva festőművészről
„És a szavakkal szépen meg lehet festeni bármit.” Józsa Zoltán portréja Kovács L. Istvánról
„ha a betűk következtében megnyílik a lélek és a képzelet”
Járdánháza Németh Istvánné Komáromy Mária 1955 óta él a Borsod megyében található Járdánházán. 40 éven keresztül az arlói általános iskolában tanított. Hosszú ideje a gyöngyfűzés profi művelője és oktatója
Ízvilág
Szinte bármikor jöhet, mindig finom, és mindig rengeteg fogy el belőle.
Napjainkban a csokoládé csomagolásán feltüntetik a kakaó arányát, de mi a különbség a 80 és a 60 százalékos között, és miért egészségesebb az előbbi?
Ha unja már a hagyományos születésnapi tortákat, jó hírünk van.
Hirtelen felindulásból elkövetett vacsorának, de vendégvárónak is finom.
A legegyszerűbb hozzávalók felhasználásával negyedóra leforgása alatt olyan édességet süthetünk, amely még különlegesebbé teszi a teázás vagy kávézás élményét.
Hasznos tippek
Senki sem szeret sorban állni a pénztárnál, hiszen a várakozással értékes perceket veszítünk. Különösen fájó ez egy hosszú munkanap után, amikor csak egy-két dologért ugrottunk be a boltba.
Ön is a hűtő ajtaján tárolja a tojásokat? Nem kellene. Bár kézenfekvő megoldás lenne a hűtő ajtaján lévő tárolókba tenni a tojásokat, a The Sun és a Daily Mail szakértőkre hivatkozva nem ajánlja.
Ezt a videót feltétlen nézd meg - érdemes! Nagyszerű ötletek!
Pintér István videó...
Interjú
ÓzdEz az interjú Bedő Gáborral készült, aki Ózdhoz közel 400km-re élt és még is ezt a várost választotta.
ÓzdMindenképpen akartam egy olyan napot szervezni, ami közösségi értéket teremt.
Sokszor elgondolkodom, hogy én milyen szerencsés vagyok. Hiszen, bár súlyosan mozgáskorlátozottként élem az életemet, az elmém, nincs korlátozva, csak a testem.
A rendőrség által közölt sebesség mérések helyszíneit megtekinthetik az alábbi linken.
Helyi hírek
ÓzdA rendőrök néhány órán belül elfogták azt a két fiatalt, akik egy késsel fenyegettek meg egy ózdi fiatalembert, majd elvették mobiltelefonját.
ÓzdAzon sofőrök jelentkezését várják az ózdi rendőrök, akik egy szabálytalanul közlekedő szürke színű DAEWOO Matiz miatt hirtelen fékezésre, irányváltoztatásra és lehúzódásra kényszerültek.
ÓzdEgy kanyarodó kamion tetejéről lezuhanó jégdarab törte össze egy autó szélvédőjét és sebesítette meg annak sofőrjét.
ÓzdÓzd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. (I.18.) határozatával többek között arról döntött, hogy a 2015. márciusától az Önkormányzat különálló szervezeti egységeként működő Startprogram Irodát megszünteti az Iroda feladatainak az ÓVI részére történő átadása mellett.
ÓzdA magyar vaskohászat legszörnyűbb tragédiája történt 1990. március 3-án, szombaton, az Ózdi Kohászati Üzemekben.
Hirdetés!
|
|
|
|
Ez a hírportál sütiket (cookies) használ a felhasználói élmény javítása és a hatékony működés elősegítése érdekében. Weboldalunk további böngészésével jóváhagyja használatukat! Rendben