Kívül csend honol a tájon. A tó vizét olykor szél borzolja. Az ég tiszta kék.
Megáll az idő… Béke és nyugalom. Belefolyok az időtlenségbe.
Két nap vigyáz rám: az égről, fentről, az igaz... lentről a tükörkép..
És hirtelen kezdődik a csoda!
Szél fodrozza a tavat… Túloldalt gyémántok szikráznak. Hol megdagadnak, hol elfogynak.
A két nap fókuszába kerülök … Testem, lelkem átvilágítja.
Felém szaladnak a gyémántok, a fények játéka lábamon.
Elmúlt a csoda…
Páncélom nem hagyja, hogy belém lásson….
Pedig „nyitni kék”….. most…
ITT és MOST.
Elengedni,
átengedni,
megengedni…
Elengedni a múltat, átengedni a fájdalmat.
Megengedni, hogy szétáradjon bennem
a SZERETET.
Megengedni, hogy megmutatkozzon Isteni Énem – mindenkiben ott az Isteni Mag, csak falakat emel köré. A fal – megvéd, elzárja a rosszat. DE MILYEN ÁRON????
Így nem áramolhat felém a jó sem!!!!!!! Elkerülnek emiatt az emberek…
Fájt? – Elengedem. És… reménykedem.
Reménykedem, jön majd VALAKI…
Valaki, aki kíváncsi arra, mit rejt a fal, a páncél.
Valaki, aki fáradságot nem kímélve
lassan… falakat bont…
Mert tudja,
mert érzi,
az igazán értékes mélyen rejlik, elzárva a külvilág elől,
s csak akkor érdemli meg, ha áldozatot hoz érte, ha megdolgozik érte.
Csipkerózsikát sövény védte. Sok királyfi próbálkozott áthatolni, sikertelenül.
Nem volt alkalmas az idő…
Csipkerózsika sem éredett még meg, s ők sem feleltek meg a „célnak”.
Minden a legmegfelelőbb időben történik.
Nem jó, ha hamar, de a késői sem. Fontos az időzítés.
A fal lebontásához is méltónak kell lenni… mindkettőnek.
Kövess bennünket: Facebook oldalunk
Olvasta már?
Címlapon: