Nem tudhatod, meddig mutathatod ki szeretetedet, meddig ölelheted át őket.
„Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.”
Az általam elfogadott nézet szerint ÉN választom meg, hová szeretnék leszületni, azaz nem a szüleim akartak engem, hanem én őket, mert így tudom a velük fennálló karmikus kapcsolatokat a leginkább rendezni, megoldani. Lehet, hogy korábbi életünkben szüleim voltak a gyerekeim, vagy talán én voltam az apja az édesanyámnak. Nem folytatom. Kinek, kinek hite szerint.
Számtalanszor hallom azt, hogy a szülők mennyire befolyásolták gyermekeik életét. Ez igaz, de fordítva is helytálló, mivel az emberi kapcsolatokra érvényes az adok és kapok, ill. a ki mint vet, úgy arat.
Lehet hibáztatni a szüleimet az életem nem megfelelően alakulásáért, de le kell szögezni, hogy a saját életem az én kezemben van. ÉN vagyok felelős a tetteimért, gondolataimért, a kapcsolataimért. Ha elindulok egy izgalmas önmegismerő, önfelfedező úton, ez egyértelmű is lesz számomra. Minél mélyebbre ások az életem útvesztőiben, annál inkább felszínre kerülnek olyan események, történések, érzések, amik alátámasztják:
Dönthettem volna másképp is.Nagyon sok pár sajnos haragot táplál a szülők felé (saját és/vagy párja szülei felé), sajnálatos módon nem is látogatja, ezt mutatva követendő példaként a gyermekeinek. Vajon ők mit várnak el nyugdíjas korukban a gyermekeiktől?
Mit lehet tenni, ha nem megfelelő a szülővel való kapcsolat?
Bocsássak meg, és felejtsem el a sérelmeimet. A megbocsátást az kezdi, akiben nagyobb a szeretet. Merjek bocsánatot kérni, hogy együtt lehessen a család. Túl kell lépni a vélt vagy valós sérelmeken. Ha a másik fél kéri bocsánatomat, s visszautasítom, akkor talán az én szememben van az a bizonyos gerenda. Tudnom kell megbocsátani az anyósomnak, apósomnak is. Vagy ez csak a párom dolga, kötelessége? Hivatkozhatok erre: neki a szülei, s neki meg kell bocsátania, nekem nem. Igen, mondhatom ezt. De megkérdezem: Mennyire szeretem őt, ha a szüleit képtelen vagyok elviselni? Mert ha szeretek valakit, szeretem a hozzátartozóit is.
Gondoljuk végig, szüleink hányszor megbocsátottak nekünk! A megbocsátás azonban nemcsak az ő feladatuk! Az enyém, a tiéd, s mindannyiunké. Tiszteljük bennük a sokat megélt és sokat szenvedett EMBERT. Mert a mai hatvan-hetven éves korosztály bizony áthatolt már az élet poklán tapasztalatot szerezve, s bölcsességre szert téve.
Ha szüleimet nem tudom megérteni, meg kell ismernem az életüket, mert az választ ad viselkedésükre, magatartásukra, gondolkodásukra. Ők ösztönösen cselekedtek, nem adódott annyi lehetőség az önmegismerésükhöz, de ők nem is ebben a szellemben nevelkedtek. Talán egyesek szemében szüleik elvakult, tradicionális, megkövült gondolkodásúnak tűnnek, esetleg szégyellik egyszerűségükért, én éppen az előbbiek miatt nem. Csak azt teszik, ami tőlük telhető, s „józan paraszti ésszel gondolkoznak”. Látom azt az óriási fejlődést, amin keresztül mentek, és büszke vagyok arra, hogy ők a szüleim.
Az elfogadás ott kezdődik, hogy megértem a másikat, megértem cselekedeteinek mozgatórúgóit. Akkor aztán értékelhetem viselkedését (de nem ítélkezem fölötte, mert az nem az én asztalom), és ennek ismeretében próbálom a kapcsolatot alakítani: türelemmel, empátiával, tisztelettel.
A szavaknak és a tetteknek összhangba kell kerülni, a haragot és gyűlöletet fel kell oldani. Oda kell állnom elébük és bocsánatot kérnem mindazért, amivel akarva vagy akaratlanul az évek során megbántottam őket, és elmondani azt is: SZERETLEK TITEKET....
Én megtettem. Zokogva borultunk egymás nyakába, vállára, és fantasztikus felszabadító érzés járt át bennünket... Óriási szeretet-rezgés áramolt át, éreztem, mintha lágyan simogatnának, és egy csodálatos burok venne körül bennünket.
Szeresd a szüleidet, szeresd kedvesed szüleit. Nélkülük nem lehetnél itt. Nem tudhatod, meddig mutathatod ki szeretetedet, meddig ölelheted át őket.
Ne várj a holnapra, tedd meg ma. ITT és MOST.
Holnap…… talán …… már késő.
Kövess bennünket: Facebook oldalunk
Olvasta már?
Címlapon: