Ismerősöm lakótelepi otthonának tömbje előtt lépkedem. Hirtelen finom por és szöszpermet lep el. Rázzák a szőnyeget ; ebből jön az égi áldás.
E " termékek " összességét pormacskának hívjuk. Amelynek alapvető tulajdonsága, hogy a lakásokon belül és kívül egyaránt fellelhető.
Időközben belépek a lépcsőházba. A lábtörlőn szemét, mocsok. körülötte eltaposott csikkek. Az utolsó mozdulat áldozatai. A lift belsejében informáló feliratok, félre nem érthető, festékbe vésett grafikák. Hírül adják, hogy ki mit szeretne valakivel csinálni, hogy melyik a jó zenekar és melyik a csapnivaló focicsapat.
A padló felmosásra vár. Ennyi a futólagos észrevétel eredménye. Vannak persze épületek, lépcsőházak, amelyek nélkülözik az emberi igénytelenség eme relikviáit. S korántsem unaloműzésből. Az ott lakók ugyanis jól tudják : az embert legbeszédesebben a környezete minősíti.
Akadnak persze olyan polgárok is, akik minderről másként vélekednek. Akik még mindig abban bíznak, hogy örök időn át lesznek házmesterek, akik eltakarítják utánuk a szemetet. Gyakorta szem - és fültanúi lehetünk annak is, hogy ha közösségi munkáról esik szó, akkor csak legyintenek az emberek, mondván : ez nem az ő dolguk. Ők rendbe teszik saját lakásukat, elvégzik a napi teendőiket. Az pedig, hogy az ajtón kívül mi van, nem rájuk tartozik.
Pormacskák ugyanis vannak, voltak és lesznek, így teljesen felesleges harcolni ellenük. Látszatra tetszetős az érvelés. Csakhogy egy lényeges dologgal nem számol. Azzal, hogy ha a lépcsőházban szemét van, úgy óhatatlanul több kerül be belőle a lakáson belülre is.
Józsa Zoltán
Kövess bennünket: Facebook oldalunk
Olvasta már?
Címlapon: