Szomorúak leszünk, ha halálhírt hallunk. Még jobban megrendülünk, ha olyan emberek halnak meg, akiknek az élete még jóformán el se kezdődött. Mindezt csak fokozza, ha váratlanul, tragikus körülmények között történik.
Most egy ilyen baleset híre rázta meg az ország lakosságát. 14-18 év közötti fiatalok, ill. a több életet megmentő hős tanáruk halt meg péntekről szombatra virradó éjszaka egy olaszországi szörnyű autóbuszbalesetben. Még minket, kívülállókat, is megráz ez a hír. De mi a helyzet azokkal, akiket közvetlenül érint? Hogy lehet ezt feldolgozni? Mi adhat vigasztalást?
Hírdetés!
Nem akarom részletezni a történteket, hiszen erről most rengeteget lehet hallani. Ennek kapcsán most inkább a gyász témájával foglalkozzunk!
A közeli hozzátartozó elvesztése esetén az első reakció a sokk. A sokk szakasza néhány perctől akár 1-2 napig is tarthat. A legjobb segítség az, ha a környezet igyekszik külső nyugalmat biztosítani a sokk oldódásához. Ezután több szakasz következik, amik már kontroláltabbak. Felléphet bűntudat, felmerülhetnek a „mi lett volna ha” kérdések, felidéződhetnek a régi szép emlékek. Nehéz, fájdalmas időszak következik. Változó, hogy kit mennyire visel ez meg. Vannak, akik úgy érzik, a gyászon minél hamarabb túl kell lenni.
A barátok elvárják, hogy gyorsan legyünk túl a veszteség miatti fájdalmunkon. Ez az elvárás a gyász ismeretének hiányából fakad. Mi segíthet a fájdalom feldolgozásában? Többféle módszer létezik. Segíthet, ha leírja az érzéseit, vagy elmondja, megosztja másokkal. A séta is jót tehet. Ilyenkor nyugodtan átadhatja magát a gondolatainak, vagy csak élvezheti a környezetet, beszélgethet a barátaival. Az is segíthet, ha elfoglalja magát, munkával, sporttal, vagy egyéb tevékenységekkel. Bocsásson meg önmagának, és bocsásson meg azoknak az embereknek, akiknek esetleg köze lehetett hozzátartozója halálához! Ne rágódjon az eseményeken, a „mi lett volna ha” kérdések már nem hozzák vissza a szeretteit!
Most pedig lapozzunk bele kicsit a Bibliába! Itt reményt kapunk, hogy a halál, még nem a végső állomás.
„Amikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül az az ige, amely meg van írva: A diadal elnyelte a halált.” (1Kor 15:54).
„13 Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felõl, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységök.
14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is elõhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által õ vele együtt.
15 Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem elõzzük meg azokat, a kik elaludtak. 1
6 Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égbõl: és feltámadnak elõször a kik meghaltak volt a Krisztusban;
17 Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhõkön az Úr elébe a levegõbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.
18 Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel. (Thessz 4:13-18)
„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött” Jób 19:25
A gyász nehéz, nehéz a szó, nehéz a lélek. Szétázik jónéhány papírzsebkendő. Kavarognak a gondolatok. Elszorul a szív, a torok. Nem jó ezt elfojtani, de nem jó beleragadni se. Át kell élni, aztán tovább kell lépni! A gyászolónak mondott „részvétem” pedig, ne csak egy üres szó legyen!
A halál életünk része lett. Aki születik, az meghal. De van remény, van ébredés a hosszú alvásból.
Kövess bennünket: Facebook oldalunk
Olvasta már?
Címlapon: