A jól öltözött, kellemes megjelenésű középkorú hölgy nagyon integetett a jobb kezével... A közeli ajtónál leszálláshoz készülődött a buszról az egyik utas, egy idősebb néni. Kezével puszit küld fiatal ismerőse felé, s a következőket mondja :
" Sietni kell, majd legközelebb. "
Ismerősen csengenek ezek a szavak?
Igen, egyre gyakrabban elhangzik. Mai világunkban minden felgyorsult, más az életritmus, mindenki siet, nem ér rá. Dolgozni kell, pénzt keresni, ügyeket intézni, problémákat megoldani. Majd legközelebb... Mikor jön el, valósul meg a következő legközelebb ? A találkozó két ember között, hogy nyugodt körülmények között elbeszélgessenek, meghalgassák egymást, odafigyeljenek a másikra. Felszabadítva a lelket a nyomás alól, másabb dimenzióba helyezve a gondolatokat. Felejtve a hétköznapok őrlő malmát, csak embertársunkra fókuszálva. Ez lenne, lehetne az oldószer az emberi kapcsolatokra, minőségi változást előidézve a mindennapokban.
Nincs időnk egymásra?
Mint egyik ismerősöm panaszolta, hogy gyakran tűnődik azon, létezik - e igazi barátság, vagy inkább csak rövidebb - hosszabb ideig tartó érdekszövetségnek nevezhető valamennyi kapcsolat. Ritkán nyitja rá valaki az ajtót, ismerősei különböző okokra hivatkozva maradnak távol.
A szomszédok sem kaphatók egy kiadós beszélgetésre. Az egész napos hajsza mellett nem érnek rá egy feszültségoldó, jótékony csevegésre. Pedig biztos, hogy közülük is sokan szenvednek a magánytól. Nemcsak a magánnyal sújtott embertársaink igénylik együttérzésünket, hanem a gyakran csak a vacsoránál találkozó, egymásra alig figyelő családtagjaink, vagy a liftből ismert szomszédaink is. Szóljunk egymáshoz, ajándékozzuk meg egymást pár jó szóval, ami pénzbe sem kerül.
Nincs időnk egymásra?
Kövess bennünket: Facebook oldalunk
Olvasta már?
Címlapon: