Az álarcok a túlélésről szólnak, védekezést jelentenek.
Alapvetően hordoz az ember egy jó és egy rossz ÉN-t. Ez behatárolja a mindennapi szerepeket is. Azt, hogy azokban a szerepekben, melyeket még nem próbáltunk, hogyan fogunk viselkedni, csak sejtjük, de az adott helyzetben derül ki.

Egész életünket szerepek mögé rejtve éljük. Egy nő rengeteg szerepbe bújik élete során: kislány, nő, anya szerep, szakács, cukrász, házvezetőnő, pénzügyminiszter, doktor, betegápoló, varrónő, társalkodónő, házi tanító, bábkészítő, lelki pásztor (nem vallási értelemben értem), aztán a férfi mellett megélheti a kacér fruska, a csábító szirén, fantasztikus szerető, a társadalomban a segítő, megértő szomszéd s egyéb szerepeket.

Állandóan az adott szituációknak megfelelő szerepeket játszunk, viselkedünk. Ezek a szocializáció velejárói. A társadalmi kapcsolatokban vesszük fel őket, s olykor igen ellentmondásosak is. Alapvetően hordoz az ember egy jó és egy rossz ÉN-t. Ez behatárolja a mindennapi szerepeket is. Azt, hogy azokban a szerepekben, melyeket még nem próbáltunk, hogyan fogunk viselkedni, csak sejtjük, de az adott helyzetben derül ki.

A szerepek álarcokká válnak, mást és mást viselünk adott közegben, hogy elfogadjanak, hogy beilleszkedjünk. Gond akkor van, ha már beleveszlünk az álarcokba. Kaméleonná válunk, alkalmazkodva a társadalmi elvárásokhoz, megsemmisítve önmagunkat, feladva egyéniségünket, egyediségünket, beállunk a csordába, s haladunk az árral. Álarcaink mögé bújva elveszthetjük belső énünket, s egy idő után már nem tudja az ember, melyik ÉN az igazi, melyik az ÁL? Akadnak viszont olyanok, akik lázadnak e helyzet ellen, s nem adják meg magukat, IGAZ ÉN-jüket igyekeznek megőrizni, elutasítva az ÁL-ÉN-t, az ÁL-ARC-ot.

Az álarcok a túlélésről szólnak, védekezést jelentenek. A létező belső udvarunkba alig engedünk be másokat. Itt mutathatjuk meg igazi önvalónkat. A belső udvarom, a belső világom, a szent hely – a LELKEM… ott vagyok én álarcok nélkül. Ebben minden jelen van, ami nincs az álarcban, mondhatnám az ellentéte is. A JÓ és ROSSZ oldal, a FÉRFIAS és NŐIES jegyek egyaránt benne léteznek. Ehhez viszont szükséges, hogy a másikban teljes mértékben megbízzunk, mert igazi önvalónk megmutatása, önmagunk feltárása azzal jár, hogy kiszolgáltatva magunkat a másik embernek, az a rólam mutatott képpel visszaélhet.

Az ember azt gondolja, a párkapcsolata lesz az, ahol igazán önmaga lehet, őszintén megnyilvánulhat. Meztelenné válhat nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Ez a legnehezebb, a lelki levetkőzés. Ha ezt nem teheti meg, akkor a szeretet semmit sem ér, a kapcsolat is megszűnik.

Az önvaló hit kérdése is. Merjük felvállalni a saját nézeteinket? Ki merünk állni érte? A belső önvalónk egy belső értéket képvisel, amit magunkkal hozunk leszületéskor, s átadnak szüleink, s ezek az értékek sajnos manapság kevésbé értékek. Ezek felmutatása, felvállalása nem is mindig lehetséges, mert ellenkezést váltanak ki a környezetből.

Igaz Embernek megmaradni rögös utat jelent a mai hamis, képmutató világban. Csodabogárnak tartanak nézeteinkkel együtt. A másság gyakorta eltántorítja az embert környezetétől.

A MÁS-t kirekesztik, vagy magát rekeszti ki az egyén, mert talán fuldoklik abban a közegben.
A mai társadalomban az egyén nem létezhet álarc nélkül. Szellemi önvédelem.
Egy a fontos, hogy a belső IGAZ lényünket, a FÉNYT, megőrizzük az ÁL alatt.