Versenyben vagyunk: az idővel, önmagunkkal, egymással... A verseny már a petesejtért elkezdődött, és azóta is tart. Versenyeztek a szüleink, hogy kinek a gyermeke fordult hasra, állt fel, indult el először. Versenyben voltunk az óvodában a játékokért, az iskolában az osztályzatokért. Versenyeztettek minket sport, tanulmányi és egyéb versenyeken. Versenyeztek nagymamáink, hogy kinek az unokája jobb tanuló, melyik iskolában tanult tovább. Verseny folyik az állás helyekért, és még ki tudja mi mindenért...

Eszembe jut egy régi dal, amit gyermekkoromban hallottam, de még a Rákosi idejét idézi:
"Rajta sporttárs fuss a célba!/Törj előre légy vidám!/Áll a verseny gyárban, szántóföldön, itt is a pálya gyepén."
De fontos nekünk mindig, mindenhol versenyben lenni?

Egy kicsit próbáljunk megállni, versenyszemléletünket másra cserélni! Nem kell legyőznünk a másikat. Ha megnézünk egy közösséget, legyen az iskolai, munka, vagy egyéb, különböző, de egyaránt értékes emberekből áll. Olyan, mint a testünk. A testünk különböző részekből, különböző szervekből tevődik össze, amelyeknek más-más a funkciója.
De mindegyikre szükség van, mindegyik fontos, egymásra vannak utalva, nem nézi le az egyik a másikat. Az agy nagyon fontos, de semmit nem érne önmagában, ha nem érkeznének be az információk, és nem hajtanák végre az utasításait. Fontos a szív, a tüdő, a vese, de csak mint a rendszer része. Mi lenne, ha ezek elkezdenének versenyezni egymással...
Ha jól átgondoljuk, van példa a szervezeten belüli versengésre is. Úgy hívják, hogy autoimmun betegség, vagy úgy hívják, hogy rák... Meg kellene becsülni az emberi közösségek minden tagját. Az iskolában feltérképezni, ki miben jó. Ha valaki öt talentumot kapott kamatoztassa azt, aki egyet, az azt. A bibliai példázatban nem járt nagyobb dicséret annak, aki a többet kamatoztatta, mint aki a kevesebbet. Soha nem lenne szabad senkit lenézni...

Sokszor vagyunk tanúi tisztességtelen versengésnek. Ilyenek azok a politikai csatározások, amik a másik lejáratására mindenféle eszközt felhasználnak.
A sportversenyeken egy győztes van, egy kapta meg a romlandó babérkoszorút. De van olyan "verseny" is, ahol mindenki gyöztes lehet.

„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.” Tim 4:7-8

Itt nem kell versenyezni a szó hanyományos értelmében. Inkább engedni, hogy a Lélek vezessen...
Jézus tanítványai is versenyeztek, hogy "ki a nagyobb?" Ezt olvashatjuk a Márk 9-ben:
"33 Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: "Miről vitatkoztatok útközben?"
34 Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak az úton egymással, hogy ki a legnagyobb?
35 Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: "Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája."
36 És kézenfogva egy kisgyermeket közéjük állította, átölelte, majd ezt mondta nekik:
37 "Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött."

Hogy Jézusnál mit jelentett a "verseny", azt láthatjuk az utolsó vacsorán is, amikor Jézus megmosta tanítványai lábát. Alázatból mutatott példát. Pál pedig így ír:
" Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek." Róma 12:10

A versenynek megvan a maga helye, szerepe, lelkesítő ereje. De nem kell, hogy mindent áthasson! Sokszor célravezetőbb az együttműködés, az egymás segítése. Inkább az egymás iránti tiszteletben és szeretetben "versenyezzünk", mint az egymás legyőzésében!