A háborúk nem ok nélkül vannak. Már a honfoglalást követő időszakban a magyarok sem sportból jártak kalandozni, hanem egyszerűen azért, mert a gazdaságuk nem tartotta el az adott mértékű népességet.

Vagy például az Oszmán Birodalom sem gonoszságból vezetett hadjáratokat, hanem a seregeik szívták fel azokat a tömegeiket, akiknek másképp nem lett volna megélhetésük. Aztán megéltek a rablott javakból és a meghódítottaktól szedett adókból, illetve akik elestek a harcban, azokkal sem volt többé gond ugyebár.

Szintén gazdasági okokra nyúlik vissza a szerzetesség, másrészt nők részéről az apácaság. Népességszabályozó szerepe volt. De a fő népességszabályozónak a háború számított.

A modernebb időkben sincs ez másképp, csak persze bonyolultabban zajlik. Már önmagában a fegyverkezés a gazdaság egyik jelentős hajtómotorja, óriási üzlet, rengeteg embernek és szomszédos iparágak sokaságának ad munkát. A technika fejlesztésének is az egyik nagy lendítője. A fegyverkezés azonban még nem háború. Az majd csak akkor tör ki, ha a felgyülemlett gazdasági és/vagy társadalmi problémákat nem lehet másképp megoldani.

Napjainkban egyre több olyan kérdéskör van, aminek nemigen látjuk a megoldását. Mindjárt az első a túlnépesedés. A látókörünkön belül ez úgy csapódik le, hogy egyre több a feljett országokba beözönlő menekült. Már nem mehet így sokáig. Vagy ott van például a „demokratikus” USA és az EU jól érzékelhető expanziója. Akár trükkökkel leplezett katonai eszközökkel is. A birodalmaknak egyszerűen muszáj terjeszkedniük. Kényszer számukra a zsákmány-torta bővítése, mert különben az őket képező gazdasági elemeknek egymás ellen kellene fordulniuk a saját növekedésük érdekében. 

Ugyancsak a háború irányába hajt a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) gazdasági cseperedése. Veszélyeztetik a Szentséges Dollárt!

De magyar viszonylatban is vannak megoldhatatlan problémák. Gondoljunk a cigánykérdésre.

Az, hogy már régóta nem volt háború, nem jelenti, hogy nem is lesz. Előbb-utóbb úgyis lesz. Hogy mikor, milyen és mekkora, azt persze nem tudjuk. Csak azt, hogy lesz. Akár Magyarországot is érintő.

A nemzeti radikálisokat gyakran éri vád, hogy háborút akarnak. Ez így és ilyen formában nem igaz. Ha lesz háború, az nem azért fog történni, mert némely handabandázók azt akarják.

Tény azonban, hogy akadnak, akik igenis szeretnék, várják és óhajtják.

Ez a gyermeteg hozzáállás egyrészt kétségtelenül a háborús filmek mértéktelen bámulásából – és újabban a lövöldözős számítógépes játékok bűvöletéből – származik. Izgalmas! Macsós! Pörgős! Jaj de jó! Rambó egymaga lelő egy egész századot szemtől szembe! 

Másrészt milyen remek dolog azt harsogni a kocsmában, hogy rohanjuk le Romániát, vagy irtsuk ki a cigányokat mind egy szálig! Ha valaki ellenkezni merne, az rohadt hazaáruló és komcsi és gyáva és satöbbi.

Ezzel ott a probléma, hogy az ilyen ordibálással ellövik az összes puskaport. Azt hiszik, hogy csináltak valamit, ki van pipálva. Hogy valami érdemlegeset is tegyenek – például sztrájkot, vagy összehozzanak egy normális tízezres tüntetést – már eszükbe sem jut. Nem is beszélve arról, hogy az elharsogott hülyeségeknek a leghalványabb realitásuk sincs. A háborúról alkotott elképzelésük pedig tragikomikus.

A valóságban a háború nem macsós. De nem ám! Lőni a hülye is tud. De hát a lövöldözés benne a legkevesebb. Monoton és fárasztó menetelés, értelmetlenségek művelése, töketlenkedés, várakozás, majd eszetlen rohanás és kapkodás, utána megint várakozás, értelmetlen életveszély, szenvedés, por és sár, piszok, céltalan szenvedés. Ryszard Kapuszczinsky híres lengyel haditudósító írja az egyik könyvében, hogy a katona éhes, kialvatlan, fázik, és fogalma sincs, hogy mi történik körülötte.

Aztán a mészárlások végeztével előbújnak a haszonhúzó tetűk és férgek, és magánhasznot húznak a szörnyűségekből.

Mert csak mérhetetlen sok borzalom van, aminek nincs köze semmiféle hősiességhez. Írjuk be a youtube keresőjébe, hogy Lugansk, és nézzünk meg párat az előbukkanó videókból. 

Előbb vagy utóbb sajnos úgyis lesz háború. De ne akarjuk! Ne afelé mozogjunk még gondolatban sem! Amíg bármi halvány lehetőség kereshető, addig arra összpontosítsunk. A radikalizmusnak egészen mást kell jelentenie. Elmagyarázhatnám, hogy mit – de aki nem tudja magától is, az sokkal inkább csak a kárunkra van, nem a nemzeti radikalizmus hasznára.

Száz éve tört ki az első világháború. Aki véletlenül nem ismerné, az haladéktalanul olvassa el Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versét .

A magyar katonákra hősökként tekintünk. Legismertebb katonadaluk a Kimegyek a doberdói harctérre.  Hallgassuk meg, és közben nagyon figyeljünk a szövegére. 

Nincs benne semmiféle kardcsörtetés.

Higgyünk nekik.