Előfordul, hogy nem értünk egyet azzal, akivel beszélgetünk, akivel kapcsolatba kerülünk. Más a véleményünk, esetleg pont az ellentéte, mint a másiknak. De mit is kezdünk az ellenvéleményünkkel? Ez vérmérséklettől, szituációtól, és egyéb körülményektől függhet.

Lehet, hogy hallgatunk. Nem akarunk konfliktusba kerülni. Lehet, hogy hangot adunk ellenvéleményünknek. Ezt jellemünktől függően különböző hangerővel, hangnemben tehetjük meg. De vajon mi a helyes? Nem egy jó megoldás létezik, de van, amire érdemes odafigyelni, van, amit érdemes kerülni.

Hallgathatunk, ha nem tartjuk fontosnak ezt a témát, ha úgy gondoljuk nincs nagy jelentősége, és úgyse tudnánk meggyőzni a másikat. Hallgathatunk, ha előnyösebbnek látjuk a hallgatást, mint a beszédet. De ne hallgassunk, ha belül gyötrődünk emiatt, ha a belső hang nem hagy békén, ha úgy látjuk, ezzel segítünk a másiknak! Ha a beszéd mellett döntünk, akkor újabb kérdések merülnek fel. Hogyan? Hogyan mondjuk el ellenvéleményünket? Itt fontos szabálynak tartom, hogy a mondandónk soha ne a másik ellen, csak a véleménye ellen irányuljon. Azért, mert nem értünk vele egyet, ne bántsuk, ne gúnyoljuk, ne kritizáljuk őt magát! Mielőtt elmondanánk a saját véleményünket, gondoljuk át a másikét is!

Gondoljuk át, hogy vajon mi vezette őt erre a véleményre! Azt se felejtsük el, hogy attól még nem lesz igazunk, ha hangosabban szólunk! Egy ősi dakota mondás szerint: „Ha igazad van, nem kell hangerő. Ha meg nincs igazad, akkor pláne nem kell!” Szóval, ellenvéleményünk elmondásával ritkán győzzük meg a másikat. Lehet, hogy neki már évek, évtizedek óta rögzült szilárd véleménye van. Léteznek csoportok, akár az életben, akár a közösségi oldalakon, ahol hasonló gondolkodású emberek gyűlnek össze. Egy ilyen csoportba bemenni saját ellentétes véleményünkkel olyan, mintha darázsfészekbe nyúlnánk, ugyanakkor ugyanezzel a véleményünkkel egy másik csoportban helyeslést tapasztalunk, sok sok "lájkot"kapunk. Én úgy gondolom, hogy bemenni más véleménnyel rendelkezők csoportjába csak úgy érdemes, ha levesszük a "szemüvegünket", az az próbáljuk megérteni az ő álláspontjukat, és inkább hallgatunk, mint hogy bombát robbantanánk. Ha úgy érezzük nem tudunk hallgatni, és mégis elmondjuk, leírjuk ellenvéleményünket, azt szeretettel, alázattal tegyük,és nem felsőségünk, tévedhetetlenségünk tudatában! Tudnunk kell azt is, hogy ilyenkor ellenvélemények záporozhatnak ránk. Ezen ne sértődjünk meg, hiszen tudatosan mentünk a darázsfészekbe!

A szavak helyett mindig meggyőzőbb a viselkedésünk, a jellemünk. Ha valaki nyugodt tud maradni, nem kel ki magából, nem válik bántóvá, gúnyolódóvá, még ha ellentétes is a véleménye, általában tisztelik. Lehet az ellenfelet is tisztelni. De ha mégse tisztelik, de ő továbbra is nyugodt, és szeretetteljes tud maradni, az elég meggyőző érv. Jézus a kereszten, István, amikor megkövezték, és sok-sok mártír a máglyán, nem haraggal a szívében, nem átkozódva viselték a szörnyű fájdalmakat.

Azt mondták: Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják mit cselekszenek! Vagy azt: Uram, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt!

Ez sokak számára meggyőzőbb érv volt, mint a korábbi prédikációk. Saulnak, a keresztények kegyetlen üldözőjének például az indította el a változást a szívében, hogy látta István viselkedését, amikor megkövezték. Nem rögtön változott meg, a Pál forduláshoz kellett még a Damaszkuszi út, kellett még Jézus Krisztus, kellett még a Szentlélek, de ez volt az első lépcsőfok. Nekünk szerencsére ilyen kegyetlen bánásmóddal nem kell szembenéznünk, de a tanulságokat levonhatjuk ezekből a régi történetekből.

Összefoglalva azt tudnám mondani, hogyha ellenvéleményünk van, mérlegeljünk, hogy mi a helyesebb, a hallgatás, vagy a szó. Ha a szó mellett döntünk, ne felejtsük, hogy attól még nem lesz igazunk, ha hangosabbak vagyunk! Mindig próbáljuk megérteni a másik oldalt is! Szeretettel mondjuk el a véleményünket, és ne sértődjünk meg, ha nem adnak nekünk igazat! A viselkedésünk pedig meggyőzőbb erővel bír, mint a szavaink.