Életünkkel nyomokat hagyunk a világban, miközben rajtunk is nyomokat hagy a világ. Ezek a nyomok különböző típusúak lehetnek: kicsik, vagy nagyok, jók, vagy rosszak, maradandóak, vagy múlandóak, testiek, vagy lelkiek...
Ha az összképet nézzük, az emberiség igencsak nagy nyomot hagyott a természetben, nagy mértékben károsítottuk a környezetet, óriási veszélybe sodorva a Földet, az életet. Mire egy gyermek öntudatra ébred, máris óriási halom pelenkával terhelte meg bolygónkat. Ha összehasonlítjuk a mi szeméttermelésünket a néhány évtizeddel, vagy főleg néhány évszázaddal korábbival, rendkívül jelentős a különbség. De nemcsak a szeméttermelésre vonatkozik ez, hanem a levegő és a víz szennyezésére is. Ezek a nyomok bizony csúnya, durva nyomok.
De természetesen szép nyomokat is hagyhatunk a természetben, amikor ültetünk egy fát, kialakítunk egy szép kertet...
Más emberekben, lelkükben, jellemfejlődésükben is hagyhatunk nyomot. A szülő a gyermekeiben, a tanár a tanítványaiban, a lelkész a gyülekezet tagjaiban, egy író, vagy valamilyen más művész, filozófus, politikus emberek millióiban hagyhat nyomot.
Mindnyájan nyomot hagyhatunk azokban az emberekben, akikkel kapcsolatba kerülünk.
Nem mindegy, hogy milyenek ezek a nyomok.
Egy jó tanárt a tanítványai egész életükben emlegetnek. (Igaz a rosszat is, de nem úgy.) Vannak olyanok, akik maradandót alkotnak, amik évszázadokig, évezredekig fent maradnak. Gondoljunk például a piramisokra, Homéroszra, a Bibliára, és sok-sok régi épületre, szoborra, festményre, különböző műfajban íródott réges-régi írásokra...
Ugyanaz a "nyomtató" különböző "papírokra" másképpen nyomtathat. Lehet, hogy ugyanannak a tanárnak a személyisége az egyik diákra óriási hatást gyakorol, a másikra meg esetleg semmit. Tehát, hogy milyen nyomok keletkeznek valakiben, az nemcsak a külső hatásoktól függ, hanem attól is, hogy mennyire érzékeny azokra.
Nem mindig akkor hatunk, amikor hatni akarunk. Lehet, hogy bölcs szavaink leperegnek a másikról, de nem túl pozitív tulajdonságunk, jellemvonásunk viszont átragad.
Törekedjünk arra, hogy a minket ért sérelmek, fájdalmak nyomai ne legyenek tartósak. Pintér Béla ezt énekli az egyik dalában:
"Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj. Hagyni kell, hadd vigye a szél! Homokba írni a bűnt, amivel megbántott más. Mielõtt megjegyezhetnéd."
Ha valaki megbánt minket, az abban a pillanatban rosszul esik, de ha nem rágódunk rajta, nem fűzzük gondolatainkat köré, akkor nem tud mély nyomot hagyni. A dal így folytatódik:
"Oda kell menni, megölelni, Akkor is, ha nem te vagy a hibás! Odamenni, esélyt adni, elengedni minden tartozást!"
Mindnyájan hagyunk nyomokat. Figyeljünk rá, hogy milyeneket! Ugyanakkor bizonyos szintig arra is hatással lehetünk, hogy bennünk mi hagy nyomot. A sérelmeket, panaszokat, fájdalmakat lehetőleg csak a "homokba" írjuk!
Kövess bennünket: Facebook oldalunk
Olvasta már?
Címlapon: