Az Újváros Téren autózom és nem állom meg, hogy ne menjek egy kört a főúton, pedig az ellenkező irányban, a Takarékszövetkezetnél van dolgom. Nem sietek. Hagyom, hogy magával ragadjon a szemet gyönyörködtető látvány.
Hangulatos díszvilágítást kaptak az út menti fák, ez is jelzi az itt élők számára az ünnep, Krisztus Jézusunk földre születésének ünnepének közeledtét.
Jólesik a szemnek, a léleknek a megannyi kis csillagfény a sötétség beállta után. A házak erkélyei, ablakai is sorban egymás után megtelnek fényfüzérekkel, színesen világító lámpácskákkal. Lassan ünneplőbe öltözik a városrész.
Emberek beszélgetnek az utcán, gyerekek bámulnak az ablakok mögül. Gyönyörködnek a látványban.
Az ábécé előtti kis úton jövök visszafelé, innen talán még magával ragadóbb a fények hatása.
Kiérek a főútra, irány a Takarékszövetkezet, ott is az épület oldalánál található pénz automata. Némi készpénzt kell felvennem, nem nagy ügy.
Gondolom én. Hát nem egyszerű. Sötétség fogad, mindössze a navigációs monitor világít valamennyire. Épp eléggé ahhoz, hogy a szem számára a környezetét vaksötétté formálja. A kártya nyílását még úgy ahogy megtalálom, azonban a PIN kód begépeléséhez már a telefonom képernyőjének fénye szükségeltetik, csak úgy mint a többi nyomógomb megtalálásához.
A tranzakció után visszaadott kártyámat nem is látom, csak a halk pittyegés jelzésére kaparászok felé. Megvan! A pénzt hallom, ahogy kisurran a nyíláson. Kitapintom. Ott van. remélem mind, mert látni nem látom. A bizonylattal ugyanez a helyzet.
Bosszúsan kászálódok vissza a kocsiba. Sietve ellenőrzök mindent. Szerencsére pénz, kártya, blokk hiánytalanul megvan. Szerencsére, mert ebben a sötétben hogy is találnám meg?
Elfordítom a slusszkulcsot, a motor halk duruzsolással életre kel. Visz az autó vissza a világosságba.
Ahogy közeledek otthonom felé, a szívem újra békességgel telik meg. Csak egy kis fény kellett mindössze hozzá...
Kövess bennünket: Facebook oldalunk
Olvasta már?
Címlapon: