Lassan itt a tanévvége, és a bizonyítványosztás. De vajon mit bizonyít a bizonyítvány, és miért kell nekünk mindig bizonyítani?
A növények, az állatok nem bizonyítanak, nem bizonygatnak, egyszerűen csak léteznek. Azt teszik, amit tenniük kell, és így tökéletesek...
„Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. „ Mát 6:28-29
Mi bizonyítani akarunk. Bizonyítani, hogy elég jók vagyunk, sőt jobbak, mint az a másik. A bizonyítvány megmutatja, hogy képesek vagyunk-e eleget tenni az iskola elvárásainak, követelményeinek, van-e elég tudásunk, szorgalmunk, kitartásunk... Dicséretes, ha valaki szép bizonyítványt visz haza, de ugyanolyan értékes gyermek az is, akinek nem csillog olyan szépen a bizonyítványa. Lehet, hogy olyanban jeleskedik, amit nem értékelnek az iskolában. Lehet, hogy későn érő típus.
Lehet, hogy valamilyen trauma nyomta rá a bélyegét, és nem tud megnyílni. Sokan őriznek lelkükben fájdalmat, sérülést iskolai időszakukból. Lehet, hogy gyengébb képességű, de kétszer annyit tanul, mint a jó tanuló. Nem vagyunk egyformák, de Isten szemében mindannyian egyaránt értékesek vagyunk. A rongyos, piszkos húszezres ugyanannyit ér, mint a friss, ropogós...
Legyen az iskola egy olyan hely, ahol szépen tudnak virítani a különböző színű liliomok, sőt a harangvirágok, mákvirágok, nefelejcsek, árvácskák, kaktuszok… Mindegyikük értékes, és gyönyörű, de nem egyformák. Ne érje állandó kudarc azt, aki kicsit más! Inkább legyen része bátorításban, biztatásban, szeretetben! Lehet, hogy akkor észrevesszük a kaktusz, vagy a rózsa tüskéi, tövisei helyett a virágait, a lehajtott fejű harangvirág, vagy gyöngyvirág is felemeli fejét, és megérezzük illatát. A napraforgó is a nap felé forog. Legyen nap, legyen fény, öröm, biztatás!
Zajlanak az érettségi vizsgák is. De mit is jelent, ha valaki, vagy valami érett? Ha érett, „kész van”, meglépett, megugrott egy fontos szintet. Persze fejlődés azért még utána is van... Amikor megérik egy gyümölcs, szép, fejlett, lédús, piros, kívánatos... Vajon milyen egy gyermek, ha megérik? Mi méri az érettségét? Mitől, hogyan érik meg?
Bizonyos törzsekben beavatási szertartások voltak. Különböző próbákat kellett kiállni a fiataloknak, és azután avatták őket felnőtté. A középkorban, a céhek idején, a tanulmányok lezárásaként, remeket kellett készíteni, azzal bizonyította az ifjú, hogy megszerezte a szakma gyakorlásához a megfelelő ismereteket.
Most elméleti tudásukról adnak számot a diákok, hogy a különböző tantárgyakból elérik-e a kívánt szintet. Így alakították ki a rendszert, de azért érdemes elgondolkozni azon, hogy valaki attól válik-e éretté, hogy néhány tételt megtanul, és a kihúzottat felmondja… Elég érett-e a jelleme? El tud-e igazodni a hétköznapokban, a munka világában? Érett-e arra, hogy önálló életet kezdjen, hogy családot alapítson? Nem könnyű világban kell eligazodnia. Érett-e rá?
Szépen csillog a bizonyítvány, vagy sem, mögötte egy értékes gyermek áll, akinek még ki kell nyílnia. A virág magától kinyílik, és ontja illatát, ha megkapja a szükséges feltételeket, a napfényt, a vizet, a földben lévő tápanyagokat, a megfelelő hőmérsékletet… Különböző a víz, fény, és hőmérséklet igényük. A gyermek is szépen fejlődik ha megkapja a szükséges feltételeket, és egyszer talán meg is érik, ha nem is pontosan az érettségire…
Kövess bennünket: Facebook oldalunk
Olvasta már?
Címlapon: