Ne adjuk fel könnyen, ne mondjuk, hogy már késő! Még lehet esélyünk... Még megoldódhat a problémánk...
A napokban néztem egy filmet, aminek az volt a címe, hogy „Sohase mond, hogy késő!” Igaz történetet dolgoz fel, Olaszországban játszódik, 1946-ban, a háború után. A nagy szegénység, éhezés miatt elszaporodtak a bűncselekmények, lopások, megnőtt a gyermekkori bűnözés. A fiatalkorúak börtönébe új tanár került. A fiúkról már rég lemondtak, úgyse lesz belőlük semmi, csak bűnöző... Börtönből ki, börtönbe be. Még írni-olvasni se tudtak, de esélyt se kaptak rá. Nem lehetett használni semmiféle segédeszközt, még ceruzát, és papírt sem. Nem volt könnyű dolga a tanárnak, mert meg kellett küzdenie a gyerekekkel, és a vezetéssel is. De sikerült hatnia a gyerekekre, sikerült felkelteni az érdeklődésüket, és sikerült ceruzát és csomagolópapírt is becsempésznie. Megtanultak írni, leírták gondjaikat, emlékeiket, álmaikat... Újságot szerkesztettek. Kinyíltak, és reményt kaptak. Nem volt még késő, még volt remény...
Ne mondjunk le túl hamar gyerekeinkről, emberekről! Még megváltozhatnak, még jó útra térhetnek…
Amíg lélegzünk, még van remény. Jézus mellett a jobb lator már nagyon rossz helyzetben volt, kínok között haldoklott. Mégse volt még késő, Jézus ígéretet adott neki.
„Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban” Luk 23:3
Előfordul, hogy valakin már nem lehet segíteni, már olyan súlyos beteg, esetleg haldoklik. Aztán csodával határos módon mégis sikerül megmenteni. Jézus pedig valódi csodákra is képes volt. Pl. feltámasztotta a már négy napja a sírban lévő Lázárt.
Ha valaki tudja, hogy már nem sok ideje van, sokszor hasznosabban tölti az időt, mint addig. Megvalósítja az álmait, amit addig mindig halogatott, ami még a „bakancslistán” szerepel. Persze csak azt, ami még belefér az időbe. Miért is nem élt addig másképp?
Lehet, hogy már idősebbek vagyunk, és úgy gondoljuk, hogy késő van ahhoz, hogy tanuljunk, hogy változtassunk az életünkön, hogy sportoljunk… Számtalan példa cáfolja ezt. Idősek, akiknek fiatalkorukban nem volt lehetőségük, vagy csak motivációjuk, hogy tanuljanak, és jóval később tették le az érettségit, szereztek szakmát, vagy diplomát. Vagy korábban is tanultak, de most ismét, esetleg folyamatosan. Idős sportolókat is látunk, akik 80-90 éves korukban még nem gondolják, hogy késő lefutni a maratonit, átúszni a Balatont, hosszú túrákat tenni…
Még nincs késő ahhoz, hogy megváltozzunk, jó útra térjünk… Még nincs késő, hogy bocsánatot kérjünk attól, akit megbántottunk… Még nincs késő, hogy megbocsássunk… Még nincs késő, hogy felkeressük régen látott szeretteinket, barátainkat, átöleljük őket, időt szánjunk rájuk. Még nincs késő…
Az is lehet, hogy már késő van bizonyos dolgokra… De ne ezeken rágódjunk, hanem tegyük meg azt, amit még nem késő, amíg nem késő!
Kövess bennünket: Facebook oldalunk
Olvasta már?
Címlapon: