A rendőrök egy apát és fiát vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint uzsorakamatra adott kölcsönökkel taszították kilátástalan helyzetbe a rászorulókat.
Uzsora-bűncselemény és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság B. Elemér 69 éves és ifj. B. Elemér 34 éves ózdi lakosokkal szemben.
A gyanúsítottak 2016. július 5-ei elfogásukat megelőzően több olyan ózdi személynek adtak kölcsön különböző pénzösszegeket, akik nehéz anyagi helyzetben voltak. A sértettek rászorult helyzetét kihasználva a kölcsönkért összegekre 50, illetve 100 százalékos kamatot számoltak fel és ezzel további nélkülözésnek tették ki adósaikat.
Amennyiben az adósok nem tudtak fizetni apa és fia bántalmazással fenyegették meg őket, amit a legtöbbször fizikai erőszak követett, illetve szóbeli intelem, ha szólni mernek a rendőrségnek, akkor felgyújtják a házaikat.
Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai által elfogott két férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételüket követően előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására az ügyészségen.
A cikkhez kapcsolódó videó:
Kövess bennünket: Facebook oldalunk
Olvasta már?
Címlapon: