Imádom Ózdon a Facebookot... élmény olvasni. Fontosnak tartom , hogy az egymásnak "feszülő felek" reakcióit közvetitsem nem csak zárt és rajongói oldalak "agyonimádatáról".
Mai témánk: Kultúra napja ismét... Természetesen Szentandrássy Béla szösszenete után a polgármesterünket is kérdezzük. /a szerk./
Hát ez is megesett itt, Ózdon. Az Olvasó patinás épületében hagyományosan megrendezett Magyar Kultúra Napja ünnepségén mindössze 90 ember jelent meg. A város vezetőit, fotósokat, televíziós stábot és a technikai segítőket is beleszámolva. (Civilek mindössze kb. negyvenöten-ötvenen.)
Legyinthetnénk is, hogy errefelé ilyenek az emberek, meg hogy Ózdon a kultúra nem érdekel senkit. Ne tegyük, mert nem így van! Bizonyítja ezt mindjárt a közelmúltból például a Mágnás Miska sikere, vagy más, a városban rendezett zenei, irodalmi, táncos vagy épp képzőművészeti bemutatók teltházas látogatottsága.
Hét (Hat? Nem emlékszem pontosan.) esztendőt maga mögött tudó hagyomány ez az alkalom a településen, amikor összegyűlnek a város polgárai, hogy megünnepeljék a Himnusz születésnapját és jelenlétükkel elismerjék, megtiszteljék ebből az alkalomból díjazott honfitársaikat. No meg, hogy ezúttal is igazán értékes előadás részesei lehessenek.
Soha nem fordult eddig elő, hogy legalább a fél nézőteret ne töltötte volna meg az érdeklődő közönség. Olyan emberek, akik nézőként, hallgatóként, előadóként, alkotóként rendszeres részesei, élvezői a kulturális eseményeknek.
Most mégis úgy döntöttek – köztük magam is - hogy inkább otthon maradnak. Annak ellenére, hogy Vadkerti Imre – korábbi tapasztalataim alapján - nagyszerűnek ígérkező előadása volt az est meghirdetett – ráadásul változtatás nélküli (!) - fénypontja.
Nem is rajta múlott a gyér érdeklődés, hiszen többen az ő és társai műsorának kezdetére időzítették érkezésüket. Az azt megelőző hivatalos részből meg köszönték szépen, ezúttal nem kértek.
Pedig milyen nagy gonddal készült a városvezetés kebelére vont országgyűlési képviselőjelölt a tisztelt publikum előtti megjelenésre. Szíve csordultig volt hálával főnöke iránt. Elintézte! Sok-sok ember előtt beszélhet. Végre valahára meghallgatják! Nem is akármennyien!
Szépen felöltözött hát, a tükör előtt gondosan ellenőrzött minden apró részletet. Még talán a borotva felé is tett egy tétova mozdulatot a keze. A gondolat azonban gyorsan tovább röppent. Még mit nem! A lófarkat már beáldozta. Legyen annyi elég!
Nem sokkal később hibátlan eleganciával lépdelt az Olvasó lépcsőin felfelé. Mindjárt belép a nagyterembe, ahol minden szem érkező személyére szegeződik. Ováció persze nem várható, de hát ne legyen telhetetlen az ember fia! Majd később, ha minden jól alakul, lesz az is…
Mint a hollywoodi bárányfelhős, kék égboltos filmekben! A szürke, átlagos fiatalemberről kiderül, hogy tulajdonképpen a városáért küzdő hős, óriási karriert csinál, a kiadók pedig a siker szó illusztrációjaként az ő fényképét nyomtatják lexikonjaikba.
Végre bent van. A nagyteremben. Hé! Tessék figyelni! Megérkezett. Itt van, aki utat mutat emberek! Az Útmutató! Tudjátok!
Néhány ismerős arc üdvözlően néz felé, a többiek szomszédjaikhoz hajolva beszélgetnek. Miközben elfoglalja helyét, az üres széksorok láttán megállapítja: hát nem sok…
Tényleg nem! A hétszáz főt befogadó teremben elvész a bent lévő kilencven ember. Finoman fogalmaztam. A terem kong az ürességtől. Az ózdi emberek ez alkalommal nem szíveskedtek megjelenni.
A fenntartott székeken ülők arcán mosoly. Kontrollált, hivatalos, a fotósoknak és a televízió nézőinek szánt mosoly. Korántsem olyan könnyed, spontán és elégedett, mint az Ózdi Lokálpatrióta Kör szervezte demonstráció szemlélésekor volt látható novemberben. Merthogy akkor, ott kevesen voltak. Itt meg most vannak kevesen.
Mennyivel másképp esik most ez a kevés, mint az a kevés! Pedig az üzenet ugyanaz. Az ózdi polgárok megcsömörlöttek a várost - ez idáig soha nem tapasztalt módon - kettészakító politikai játszmáktól. Elegük lett az ünnepeiket – még a karácsonyt is - politikai küzdőtérré alacsonyító furkálódásokból.
Kevesen jöttek el. És sokan üzentek távolmaradásukkal a város vezetőinek: elég volt!
Az üzenet kézbesítve lett. Talán megértik a címzettek. Talán nem.
Félő, hogy nem. Máris beindult az elterelő hadművelet a város első emberétől. Némi személyes sértettség odavetése a népnek. Elmarakodnak ezen az emberek egy darabig. Eltereli a blamázsról a figyelmet.
Azért is félő, hogy nem értik meg, mert ugye, ők csak jót akarnak. Csakhogy igazán az jó, ami másoknak is jó, nem csak önmaguknak. Ezt kellene felismerniük, mert addig az üzenet mondanivalójának megértése esélytelen.
Pedig ideje volna! És ideje volna szétnézni Ózd határain túl. Míg a környező települések – régi kifejezéssel élve – mint a gőzös robognak a fejlődés útján, addig Ózd vezetői még a kazánt sem fűtötték fel rendesen. Persze ismerni kellene annak is a metódusát.
Szerencsére a város polgárai már felismerték azt, amire vezetőiknek közel négy év is kevésnek bizonyult s félő, hogy a hátralévő egy év (?) kevés lesz. A sikerhez szükség van egymás meghallgatására, megértésére! Segítően kinyújtott kezekre, összefogásra! Értéket teremtő alkotómunkára! Alázatra és megbecsülésre!
Tiszteletre mindazok felé, akik minden nehézség ellenére itt maradtak a városban, itt élnek, itt dolgoznak, itt örülnek és itt ejtenek olykor keserves könnyeket.
Szentandrássy Béla
Kövess bennünket: Facebook oldalunk
Olvasta már?
- Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát...
- Sikerrel lezajlott az I. Kárpát-medencei Önkéntes Tűzoltózenekari Találkozó...
Címlapon: