Ózd internetes közéleti magazinja - ma: 2018. május 23. szerda - Dezső napja van.
Keresendő kifejezés:
Jeles napok
Októberi Jeles Napok
Ózdi Magazin | 2015.10.02. |

Október a 2. őszi hónap a naptár szerint és az 1. teljes őszi hónap csillagászati szempontból. Időjárásunkban e hónapban már jelentős változások következnek be a nyári időszakhoz képest, igaz a hónap elején még jellemzőek a tipikus “vénasszonyok nyara” vagy más néven “indián nyári” napok.


A népi időjóslás szerint október, azaz Mindszent hava ha zivataros, hideg és szeles lesz a tél. S a jövő tavaszra is jövendöl: úgy tartják, hozzá hasonló lesz majd a március időjárása. Ha októberben még meleg van, annak a „böjtje” egy hideg februárral jön el, az októberi hideg szelekért viszont enyhe január fog kárpótolni.


 Hirdetés

 

Ebben a hónapban jelennek meg jellemzően az első fagyos hajnalok, kezdetben csak talaj mentén, később már 2 méteres magasságban is.Egyre gyakoribbak a hajnali ködfoltok, melyek a hónap második felében már gyakran makacsan megmaradnak a délutáni órákig vagy esetleg egész nap. Feltehetőleg éppen ezek miatt, illetve amiatt, hogy ebben a hónapban már jóval többen és többet kényszerülünk sötétben közlekedni ez a hónap kiugróan magas baleseti statisztikával rendelkezik. Egy, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által készített statisztika szerint az október a legbalesetveszélyesebb hónap. Kétszer annyi baleset következik be általában, mint februárban, ami ugyanezen kimutatás szerint a legkevésbé balesetveszélyes.z

Az éghajlati statisztikák szerint a jellemző minimum hőmérséklet 4 / 7 °C, míg a jellemzőmaximum hőmérséklet 15 / 18 °C26-48 mm csapadék hullik és a napsütéses órák száma 142-170 óra körül van összesen a hónap folyamán.

  • október 4.: 1957-ben ezen a napon bocsátották fel az  1. mesterséges holdat,  a szovjet Sputnik1-et.  A műhold egy 56 cm átmérőjű, 83,6 kg súlyú gömb volt. Azon felül, hogy a technológia úttörője volt, ennek a műholdnak köszönhetjük a felső légköri rétegekről beszerzett első információkat, adatokat. Az eszköz 29,000 km/órával halad, így 96,2 percbe tellett neki a Föld megkerülése. 20.005 és 40.002 MHz-en sugárzott rádiójeleket, amit szerte a Földön foghattak az amatőr rádiósok is. A jelek sugárzása 22 napig tartott, amikor az energiaellátó elem kimerült. A műhold 1958 január 4-én érkezett vissza a légkörbe, ahol elégett a súrlódásnak köszönhetően. 60 millió km-t tett meg és 3 hónapot töltött a Föld körüli pályán.

  • október 4.: 1582-ben október 4. után 15. következett. XIII. Gergely pápa  rendeletére  ekkor hajtották végre a naptárreformot, mert az addig  alkalmazott  Julianus-naptár már 10 napos késésben volt.
  • október 6-20.: Átlagosan az első fagyos reggelek ezen időszakban következnek be hazánkban.
  • október 6.: Legkorábbi hóesés, amit eddig hazánkban regisztráltak. 1936-ban Tolmácson esett a hó. Igaz, van egy korábbi dátum is, amiről 1948. augusztus 13-án készültek feljegyzések. Akkor ugyanis Zircen észleltek hószállingózást.
  • október 6.: 1849. Aradi Vértanúk Napja. „Egész nap borús, ködös idő volt. De eső nem esett.” (történelmi feljegyzés)
  • október 6-10: Draconidák meteorraj ekkor figyelhető meg. 2014-ben Október 8-án és 9-én lesz megfigyelhető legnagyobb eséllyel hullócsillag.
  • október 13.: 1869-ben ezen a napon  született Anderkó Aurél meteorológus, egyetemi tanár, feltaláló, az esőmérő szerkezet megalkotója.
  • október 13.: A mérési statisztikák szerint ez a nap a legkisebb napi felmelegedés átlagos napja hazánkban. (1.2 C)
  • október 15.: Teréz napja. Ez a nap sokfelé a szüret kezdete, elsősorban az erdélyi magyar borvidékeken, de Somló hegyén is, Egerben Teréz-szedés a neve.
  • október 21.: Az Orionodák meteorraj csúcspontja. Ez a csillaghullás messze nem olyan látványos, mint az augusztusi, de a szerencsésebbek ilyenkor is megpillanthatnak egy-egy hullócsillagot. A csúcs általában 21-re esik, de október 20-24 között bármikor láthatunk hullócsillagot. A jelenség szabad szemmel is megfigyelhető, a legtöbbre éjfél és napfelkelte között számíthatunk, ebben az időben óránként 15-20 tűnhet fel. Nevét onnan kapta, hogy a legtöbb hullócsillagot a Földről nézve az Orion csillagképben lehet látni. Az Orion hajnalban a déli égbolt irányában, magasan a horizont felett látható.
  • október 21.: Orsolya napja. A népi tapasztalás azt mutatja, hogy a tél milyenségét leginkább Orsolya árulja el. Ha ilyenkor szép az idő, akkor az karácsonyig meg is marad.
  • október 26.: Dömötör napján ha hideg szél fúj, igen hideg lészen a tél is.
  • október 28.: Hegyalján ilyenkor kezdték Tokajon a szüretet. A szüreti szokások a szőlőszedés utolsó napjához kapcsolódnak. Simon, Júda napja is szorosan kötődött a juhászélethez – mint az ezt megelőző Demeter-nap is. Ekkorra a nyájak behajtását mindenképpen be kellett fejezni. Amennyiben szép idő van e napon, akkor jó termésre van kilátás a következő évben.


Kövess bennünket: Facebook oldalunk

Olvasta már?

- Mit ünneplünk Pünkösdkor?

- Május 3. - A sajtószabadság nemzetközi napja.

- FÖLD NAPJA 2018 - ÁPRILIS 22.

- A húsvét erdete, története és jelképei...


Címlapon:

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepli meg.
Ózd De mi van akkor, ha az ember az agyi fejlődésével, magasabb intelligenciájával eljut egy olyan pontra, amikor saját egója azt mondatja vele, hogy a gyerekvállalás felesleges teher? Kovács Gergely jegyzete...
Ózd A lelkiismeret az a belső hang, ami megszólal, ha rosszat tettünk, vagy rosszat készülünk tenni. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
Ózd
A rendőrség által közölt sebesség mérések helyszíneit megtekinthetik az alábbi linken.
Sziréna
ÓzdBűnügyi őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki Ózdon előzetes szóváltást követően két embert életveszélyesen megsebesített egy késsel.
ÓzdTöbb bűncselekményt is elkövetett az a férfi, aki egy játszótéri dombra felhajtott, majd elakadt és elfutott a rendőrök elől Ózdon.
ÓzdHat órán belül azonosították és elfogták az ózdi rendőrök azokat a férfiakat, akik egy helyi telephelyre betörtek és egy csőhajlító gép transzformátorát ellopták.
"MAGÁNVÉLEMÉNY"
ÓzdKik vagyunk Tisztelünk bármit mert köveket teszünk és koszorúkat helyezünk és közben csakis adunk egy napot, mert kell...
Ózd„De Mi közmunkások vagyunk. Elégedetlenséggel a jövő álmaival még mindig.”
Ózd„Az ózdi postára tartok. Értesítést találtam a postaládámban, hogy ajánlott küldeményem érkezett, hát megyek és átveszem.” Szentandrássy Béla jegyzete.
ÓzdDe mi van akkor, ha az ember az agyi fejlődésével, magasabb intelligenciájával eljut egy olyan pontra, amikor saját egója azt mondatja vele, hogy a gyerekvállalás felesleges teher? Kovács Gergely jegyzete...
ÓzdMennek előre mechanikusan tiporva -ölve akár... vakon - nem értve és látva ki az ki előttük áll.
LÉLEKzetvétel - Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdA lelkiismeret az a belső hang, ami megszólal, ha rosszat tettünk, vagy rosszat készülünk tenni. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdAz anya 9 hónapon keresztül a szíve alatt hordozza gyermekét. Ennél szorosabb köteléket el sem lehet képzelni. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdMájus elseje a munka ünnepe. Vajon mit is jelent számunkra a munka? Milyen érzéssel gondolunk erre a szóra?
ÓzdVigyázzunk rá, tegyük meg azt, ami rajtunk múlik! Tegyünk mindennapot a Föld Napjává!
ÓzdMindenkinek fáj, ha bántják. Sebeket ejthet lelkünkön a szó. Lehet, hogy igyekszünk erősnek mutatkozni, lehet, hogy már megedződtünk, de belül fáj...
"EMBERI"
A Borsod megyei Vadna településen élő Kovács Éva festőművésznek több sikeres kiállítása volt ebben az esztendőben. Életének fontos részévé vált a jótékonysági célból történő adományozás is. Józsa Zoltán beszélget Kovács Éva festőművésszel.
„Mert akinek a lelkivilága rendben van, az testileg is jól érzi magát.” Józsa Zoltán portréja Simon Zsókáról...
Azok akiket „elvetett” a sors viszont mégis büszkén vállalják ózdi gyökereiket.
Ózd„S ez is Ózd. Az eperfa, a tyúkudvar, a völgy, az emberek. Miközben írok, keresem az életnek az értelmét.” Józsa Zoltán portréja Kálnay Adélról.
ÓzdAz ózdi Olvasó volt a helyszíne Kormosné Kiss Ilona selyemfestő kiállításának 2017. november 18-án.
Visszatekintés - Józsa Zoltán rovata
FarkaslyukVisszatekintő rovatunkban Józsa Zoltán kollégánk írása 2002. november 04-én jelent meg.
ÓzdVisszatekintő rovatunk Józsa Zoltán mostani írása 2008-ban jelent meg az Észak-Magyarország című megyei napilapban.
ÓzdSokak által ismert ember az észak-borsodi városban Kerékgyártó Mihály. Intellektuális alkat, segítőkész ember. Józsa Zoltán rovata
KULT-KOR Emberek, értékek és normák
Borsodnádasd Az észak-borsodi városban, Borsodnádasdon élő és alkotó fegyvermestert sok ember ismeri az ózdi térségben...Józsa Zoltán portréja Járdán Józsefről
„igyekszem megörökíteni ami magával ragad ebből a csodálatos világból" Józsa Zoltán portréja Kovács Éva festőművészről
„És a szavakkal szépen meg lehet festeni bármit.” Józsa Zoltán portréja Kovács L. Istvánról
„ha a betűk következtében megnyílik a lélek és a képzelet”
Járdánháza Németh Istvánné Komáromy Mária 1955 óta él a Borsod megyében található Járdánházán. 40 éven keresztül az arlói általános iskolában tanított. Hosszú ideje a gyöngyfűzés profi művelője és oktatója
Ízvilág
Szinte bármikor jöhet, mindig finom, és mindig rengeteg fogy el belőle.
Napjainkban a csokoládé csomagolásán feltüntetik a kakaó arányát, de mi a különbség a 80 és a 60 százalékos között, és miért egészségesebb az előbbi?
Ha unja már a hagyományos születésnapi tortákat, jó hírünk van.
Hirtelen felindulásból elkövetett vacsorának, de vendégvárónak is finom.
A legegyszerűbb hozzávalók felhasználásával negyedóra leforgása alatt olyan édességet süthetünk, amely még különlegesebbé teszi a teázás vagy kávézás élményét.
Hasznos tippek
Senki sem szeret sorban állni a pénztárnál, hiszen a várakozással értékes perceket veszítünk. Különösen fájó ez egy hosszú munkanap után, amikor csak egy-két dologért ugrottunk be a boltba.
Ön is a hűtő ajtaján tárolja a tojásokat? Nem kellene. Bár kézenfekvő megoldás lenne a hűtő ajtaján lévő tárolókba tenni a tojásokat, a The Sun és a Daily Mail szakértőkre hivatkozva nem ajánlja.
Ezt a videót feltétlen nézd meg - érdemes! Nagyszerű ötletek!
Pintér István videó...
Interjú
ÓzdEz az interjú Bedő Gáborral készült, aki Ózdhoz közel 400km-re élt és még is ezt a várost választotta.
ÓzdMindenképpen akartam egy olyan napot szervezni, ami közösségi értéket teremt.
Sokszor elgondolkodom, hogy én milyen szerencsés vagyok. Hiszen, bár súlyosan mozgáskorlátozottként élem az életemet, az elmém, nincs korlátozva, csak a testem.
Toll
Ózd„Olyan, aki benéz egy szomorú arc mögé, és látja mögötte lévő lelki sebeket” Ragyina Nikoletta tollából.
ÓzdEgy lovagnak nem illő kertekben bóklászni, dalokat zengeni. Arra ott vannak a trubadúrok.” Szentandrássy Béla tollából...
|
|
|
|
Ez a hírportál sütiket (cookies) használ a felhasználói élmény javítása és a hatékony működés elősegítése érdekében. Weboldalunk további böngészésével jóváhagyja használatukat! Rendben