Ózd internetes közéleti magazinja - ma: 2018. február 24. szombat - Mátyás napja van.
Keresendő kifejezés:
Jeles napok
November 13. - a magyar nyelv napja
Ózdi Magazin | 2015.11.13. |

November 13-át az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává, lehetővé téve, hogy évente egyszer a közfigyelem ráirányuljon a magyar nyelvre, amely kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapja.


Az Országgyűlési határozat szerint: „Az Országgyűlés, felismerve azt, hogy a magyar nemzet összetartozását legfőbb szellemi kulturális örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki legjobban – tiszteletben tartva hazánk hagyományos nyelvi sokszínűségét, egyben felelősséget vállalva a kisebbségek nyelvhasználatának jogáért –, a nemzet fejlődését és hagyományainak őrzését egyaránt szolgáló magyar nyelv iránti megbecsülésének kifejezése érdekében, a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvény, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvénycikk elfogadásának napját, november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánítja".


1844-ben az Országgyűlés kimondta, hogy a törvénycikk értelmében azután minden törvényt magyar nyelven alkotnak, az országgyűlés nyelve magyar, az ország teljes területén a hivatalok magyar nyelven kötelesek az ügyintézést végezni, minden iskolában magyar nyelven történik a tanítás. A törvényhozással párhuzamosan megkezdődött a magyar nyelv átalakításának vitája is. A törvény megszületését joggal nevezhetjük a reformkor egyik legnagyobb győzelmének.

Nem minden nyelvnek van azonban saját napja, de létezik olyan nyelv is amelyiknek kettő jutott. 2001 óta az ENSZ is ünnepli hivatalos nyelveit. Az angol nyelv napját április 23-án ünneplik, William Shakespeare halálának napján. Az arab nyelv napja december 18., mert 1973-ban ezen a napon vált az ENSZ hivatalos nyelvévé. A francia nyelv napja március 20., mivel a Frankofónia Nemzetközi Szervezetét ekkor hozták létre 1970-ben. A kínai nyelv napján, április 20-án Cangjieről emlékeznek meg, mert a legenda szerint ő alkotta meg a kínai írásjeleket. Június 6-a az orosz nyelv napja, mivel ekkor született Puskin, akit az orosz irodalmi nyelv megteremtőjeként tartanak számon. A spanyol nyelv napja október 12-e, melyet Spanyolországban a nemzet napjaként ünnepelnek , hiszen ekkor lépett először Amerika földjére Kolombusz Kristóf.

A Magyar Nyelv Napja évről évre alkalmat ad az oktatási, tudományos és a kulturális intézményeknek, a médiának, az anyanyelvápolással foglalkozó civil szervezeteknek a magyar nyelv megünneplésére, a hagyományőrzéssel kapcsolatos rendezvények megtartására, és újabb kezdeményezések, mozgalmak elindítására.

 


Kövess bennünket: Facebook oldalunk

Olvasta már?

- A doni katasztrófa 75. évfordulójára emlékeznek a hétvégén...

- December 25. - Karácsony ünnepe

- Így ünnepelik a karácsonyt szerte a világon

- 2017. december 10., advent 2. vasárnapja...


Címlapon:

Ózd Ózdon, valóságot reprodukáló helyszíneken tartották meg a borsodi rendőrkutyák képzését.
Ózd Légtechnikai fertőtlenítőrendszer kiépítésére és több higiénés fejlesztésre nyert pályázaton pénzt az ózdi Almási Balogh Pál Kórház.
Helyi Hírek
ÓzdMegtudtam tőlük többek között, hogy a forint hivatalos születésnapja 1946. augusztus 1.
A demokrácia a mások gondolkodásának megértése, elfogadása, benne való jelenlét és majd önmagunk ez utáni érték ítélete...
SzentsimonSok településrész elmondhatja magáról, hogy farsangi bált rendeznek. Dátum kiválasztva, az est után pedig kipipálva. Aztán minden megy tovább a maga útján.
"MAGÁNVÉLEMÉNY"
Ózd„Többségük egoizmusra épül, ezért nem fejleszt, inkább visszaránt - össze zsugorít! Ragyina Nikoletta tollából...
Ózd„Azt, hogy most e sorokat írhatom, annak köszönhetem, hogy kb. 25000 gén meghatároz engem.” Kovács Gergely jegyzete.
Ózd„És nem akárhol élek. Nem az indonéziai emberevők lakta dzsungelében. Nem is a jeges tundrán vagy a perzselő sivatag közepén, hanem Európa szívében.” Agócs László jegyzete.
Ózd„De Mi közmunkások vagyunk. Elégedetlenséggel a jövő álmaival még mindig.”
Ózd„Az ózdi postára tartok. Értesítést találtam a postaládámban, hogy ajánlott küldeményem érkezett, hát megyek és átveszem.” Szentandrássy Béla jegyzete.
LÉLEKzetvétel - Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdMilyennek látjuk önmagunkat, embertársainkat, mi alapján mondunk véleményt? Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata.
Ózd„A ritmus szabályos ismétlődések sorozata. Életünket, környezetünket teljesen áthatja, mindenhol megfigyelhető ez a természetes lüktetés: a természetben, a szervezetünkben, a cselekedeteinkben… ” Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdÉn kívánom, hogy fedezzék fel minél több könyv rejtélyes világát, tapasztalják meg szépségüket, érezzenek együtt a szereplőkkel, tanuljanak belőlük - Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdMikor mondhatunk sikeresnek valakit? Nem biztos, hogy aki kívülről sikeresnek látszik, az belülről is úgy érzi, és fordítva… Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata.
Ózd„Akinek sok van, annak még több kell, a pénz által hatalmat érez a kezében. De a pénzt, és valójában semmit nem vihetünk magunkkal, csupán a jellemünket„ Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
"EMBERI"
A Borsod megyei Vadna településen élő Kovács Éva festőművésznek több sikeres kiállítása volt ebben az esztendőben. Életének fontos részévé vált a jótékonysági célból történő adományozás is. Józsa Zoltán beszélget Kovács Éva festőművésszel.
„Mert akinek a lelkivilága rendben van, az testileg is jól érzi magát.” Józsa Zoltán portréja Simon Zsókáról...
Azok akiket „elvetett” a sors viszont mégis büszkén vállalják ózdi gyökereiket.
Ózd„S ez is Ózd. Az eperfa, a tyúkudvar, a völgy, az emberek. Miközben írok, keresem az életnek az értelmét.” Józsa Zoltán portréja Kálnay Adélról.
ÓzdAz ózdi Olvasó volt a helyszíne Kormosné Kiss Ilona selyemfestő kiállításának 2017. november 18-án.
Visszatekintés - Józsa Zoltán rovata
FarkaslyukVisszatekintő rovatunkban Józsa Zoltán kollégánk írása 2002. november 04-én jelent meg.
ÓzdVisszatekintő rovatunk Józsa Zoltán mostani írása 2008-ban jelent meg az Észak-Magyarország című megyei napilapban.
ÓzdSokak által ismert ember az észak-borsodi városban Kerékgyártó Mihály. Intellektuális alkat, segítőkész ember. Józsa Zoltán rovata
KULT-KOR Emberek, értékek és normák
Borsodnádasd Az észak-borsodi városban, Borsodnádasdon élő és alkotó fegyvermestert sok ember ismeri az ózdi térségben...Józsa Zoltán portréja Járdán Józsefről
„igyekszem megörökíteni ami magával ragad ebből a csodálatos világból" Józsa Zoltán portréja Kovács Éva festőművészről
„És a szavakkal szépen meg lehet festeni bármit.” Józsa Zoltán portréja Kovács L. Istvánról
„ha a betűk következtében megnyílik a lélek és a képzelet”
Járdánháza Németh Istvánné Komáromy Mária 1955 óta él a Borsod megyében található Járdánházán. 40 éven keresztül az arlói általános iskolában tanított. Hosszú ideje a gyöngyfűzés profi művelője és oktatója
Ízvilág
Hirtelen felindulásból elkövetett vacsorának, de vendégvárónak is finom.
A legegyszerűbb hozzávalók felhasználásával negyedóra leforgása alatt olyan édességet süthetünk, amely még különlegesebbé teszi a teázás vagy kávézás élményét.
Ha fogytán vagy ötletekből mit ennél, de azért húsos, szeghalmi aprópecsenye recept!
El­in­dult igazi hó­dító út­jára az egyik legfinomabb és legkönnyebben elkészíthető ma­gyar étel! Vi­lág­szerte imád­ják a di­é­tá­zók.
Cso­dá­la­tos ka­rá­cso­nyi de­ko­rá­ció, ami nem­csak gyö­nyörű, de finom is!
Hasznos tippek
Ezt a videót feltétlen nézd meg - érdemes! Nagyszerű ötletek!
Néhány jó tanács egy erdélyi nagyika közel évszázados virágápolási tapasztalataiból: filléres ötletektől a praktikus megoldásokig. És még sok minden másról.
ÓzdÉrdemes rajta elgondolkodni, hogy melyik a fontosabb. Nyilván mind a kettő szükséges a közlekedésben, én azért a látszani részt egy kicsit fontosabbnak tartom.
Pintér István videó...
Interjú
ÓzdEz az interjú Bedő Gáborral készült, aki Ózdhoz közel 400km-re élt és még is ezt a várost választotta.
ÓzdMindenképpen akartam egy olyan napot szervezni, ami közösségi értéket teremt.
Sokszor elgondolkodom, hogy én milyen szerencsés vagyok. Hiszen, bár súlyosan mozgáskorlátozottként élem az életemet, az elmém, nincs korlátozva, csak a testem.
|
|
|
|
Ez a hírportál sütiket (cookies) használ a felhasználói élmény javítása és a hatékony működés elősegítése érdekében. Weboldalunk további böngészésével jóváhagyja használatukat! Rendben