Ózd internetes közéleti magazinja - ma: 2018. május 23. szerda - Dezső napja van.
Keresendő kifejezés:
Jeles napok
Január 22. - a magyar kultúra napja
Ózdi Magazin | 2016.01.22. | MTVA

1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban - a kézirat tanúsága szerint - e napon fejezte be a Himnusz megírását.



Kölcsey Ferenc Himnusz című versének eredeti kézirata

A magyarságnak a 19. századig nem volt nemzeti himnusza. Az 1815-től Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában írta hazafias költészetének legnagyobb remekét, a Hymnust. A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő "a Magyar nép zivataros századaiból" alcím nélkül, 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.

A Himnusz megzenésítésére 1844-ben írtak ki pályázatot, amelyet Erkel Ferenc, a Nemzeti Színház karmestere nyert meg. Pályaművét 1844. július 2-án mutatták be a pesti Nemzeti Színházban a zeneszerző vezényletével. Szélesebb nyilvánosság előtt 1844. augusztus 10-én énekelték először az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor. Az 1840-es évek végén ünnepi alkalmakkor még felváltva vagy együtt énekelték a Hymnust és a Szózatot, addig az ötvenes években a Hymnus lett a nemzeti érzelmeket jobban kifejező népének.

A Himnuszt hivatalosan csak az 1949-es alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény 36. paragrafusa iktatta nemzeti jelképeink sorába, és a XIV. fejezet, 75. paragrafusaként emelte be az Alkotmányba. A 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvény Alapvetésének I. cikke kimondja: "Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével."

A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben, majd több népfronttanácskozáson is felhívta a figyelmet egy ilyen ünnep megtartásának fontosságára. "Ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is" - mondta. A nap megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást, s 1989 januárjában a HNF szervezte meg először az évfordulós rendezvényeket.

Az ünnep alkalmából azóta a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről. Kiállításokat és koncerteket rendeznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával, továbbá - 1993 óta - az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos szakmai elismeréseket is. Többek között ekkor adják át a Márai Sándor-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat és a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Szatmárcsekén megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc sírját, és átadják a Kölcsey Ferenc-emlékplakettet. Kölcsey Ferenc külön lapokra írta, kéziratcsomagokban gyűjtötte verseit. A Hymnust tartalmazó kéziratcsomag az 1830-as évek végén eltűnt, és több mint százéves lappangás után, 1946-ban került az Országos Széchényi Könyvtár birtokába. A Hymnus két lapon található, tintamarás miatt megsérült, eredeti kézirata a magyar kultúra napján idén is megtekinthető a könyvtár aulájában.

Ehhez lásd a következő híradórészletet>>>



Kövess bennünket: Facebook oldalunk

Olvasta már?

- Mit ünneplünk Pünkösdkor?

- Május 3. - A sajtószabadság nemzetközi napja.

- FÖLD NAPJA 2018 - ÁPRILIS 22.

- A húsvét erdete, története és jelképei...


Címlapon:

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepli meg.
Ózd De mi van akkor, ha az ember az agyi fejlődésével, magasabb intelligenciájával eljut egy olyan pontra, amikor saját egója azt mondatja vele, hogy a gyerekvállalás felesleges teher? Kovács Gergely jegyzete...
Ózd A lelkiismeret az a belső hang, ami megszólal, ha rosszat tettünk, vagy rosszat készülünk tenni. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
Ózd
A rendőrség által közölt sebesség mérések helyszíneit megtekinthetik az alábbi linken.
Sziréna
ÓzdBűnügyi őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki Ózdon előzetes szóváltást követően két embert életveszélyesen megsebesített egy késsel.
ÓzdTöbb bűncselekményt is elkövetett az a férfi, aki egy játszótéri dombra felhajtott, majd elakadt és elfutott a rendőrök elől Ózdon.
ÓzdHat órán belül azonosították és elfogták az ózdi rendőrök azokat a férfiakat, akik egy helyi telephelyre betörtek és egy csőhajlító gép transzformátorát ellopták.
"MAGÁNVÉLEMÉNY"
ÓzdKik vagyunk Tisztelünk bármit mert köveket teszünk és koszorúkat helyezünk és közben csakis adunk egy napot, mert kell...
Ózd„De Mi közmunkások vagyunk. Elégedetlenséggel a jövő álmaival még mindig.”
Ózd„Az ózdi postára tartok. Értesítést találtam a postaládámban, hogy ajánlott küldeményem érkezett, hát megyek és átveszem.” Szentandrássy Béla jegyzete.
ÓzdDe mi van akkor, ha az ember az agyi fejlődésével, magasabb intelligenciájával eljut egy olyan pontra, amikor saját egója azt mondatja vele, hogy a gyerekvállalás felesleges teher? Kovács Gergely jegyzete...
ÓzdMennek előre mechanikusan tiporva -ölve akár... vakon - nem értve és látva ki az ki előttük áll.
LÉLEKzetvétel - Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdA lelkiismeret az a belső hang, ami megszólal, ha rosszat tettünk, vagy rosszat készülünk tenni. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdAz anya 9 hónapon keresztül a szíve alatt hordozza gyermekét. Ennél szorosabb köteléket el sem lehet képzelni. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdMájus elseje a munka ünnepe. Vajon mit is jelent számunkra a munka? Milyen érzéssel gondolunk erre a szóra?
ÓzdVigyázzunk rá, tegyük meg azt, ami rajtunk múlik! Tegyünk mindennapot a Föld Napjává!
ÓzdMindenkinek fáj, ha bántják. Sebeket ejthet lelkünkön a szó. Lehet, hogy igyekszünk erősnek mutatkozni, lehet, hogy már megedződtünk, de belül fáj...
"EMBERI"
A Borsod megyei Vadna településen élő Kovács Éva festőművésznek több sikeres kiállítása volt ebben az esztendőben. Életének fontos részévé vált a jótékonysági célból történő adományozás is. Józsa Zoltán beszélget Kovács Éva festőművésszel.
„Mert akinek a lelkivilága rendben van, az testileg is jól érzi magát.” Józsa Zoltán portréja Simon Zsókáról...
Azok akiket „elvetett” a sors viszont mégis büszkén vállalják ózdi gyökereiket.
Ózd„S ez is Ózd. Az eperfa, a tyúkudvar, a völgy, az emberek. Miközben írok, keresem az életnek az értelmét.” Józsa Zoltán portréja Kálnay Adélról.
ÓzdAz ózdi Olvasó volt a helyszíne Kormosné Kiss Ilona selyemfestő kiállításának 2017. november 18-án.
Visszatekintés - Józsa Zoltán rovata
FarkaslyukVisszatekintő rovatunkban Józsa Zoltán kollégánk írása 2002. november 04-én jelent meg.
ÓzdVisszatekintő rovatunk Józsa Zoltán mostani írása 2008-ban jelent meg az Észak-Magyarország című megyei napilapban.
ÓzdSokak által ismert ember az észak-borsodi városban Kerékgyártó Mihály. Intellektuális alkat, segítőkész ember. Józsa Zoltán rovata
KULT-KOR Emberek, értékek és normák
Borsodnádasd Az észak-borsodi városban, Borsodnádasdon élő és alkotó fegyvermestert sok ember ismeri az ózdi térségben...Józsa Zoltán portréja Járdán Józsefről
„igyekszem megörökíteni ami magával ragad ebből a csodálatos világból" Józsa Zoltán portréja Kovács Éva festőművészről
„És a szavakkal szépen meg lehet festeni bármit.” Józsa Zoltán portréja Kovács L. Istvánról
„ha a betűk következtében megnyílik a lélek és a képzelet”
Járdánháza Németh Istvánné Komáromy Mária 1955 óta él a Borsod megyében található Járdánházán. 40 éven keresztül az arlói általános iskolában tanított. Hosszú ideje a gyöngyfűzés profi művelője és oktatója
Ízvilág
Szinte bármikor jöhet, mindig finom, és mindig rengeteg fogy el belőle.
Napjainkban a csokoládé csomagolásán feltüntetik a kakaó arányát, de mi a különbség a 80 és a 60 százalékos között, és miért egészségesebb az előbbi?
Ha unja már a hagyományos születésnapi tortákat, jó hírünk van.
Hirtelen felindulásból elkövetett vacsorának, de vendégvárónak is finom.
A legegyszerűbb hozzávalók felhasználásával negyedóra leforgása alatt olyan édességet süthetünk, amely még különlegesebbé teszi a teázás vagy kávézás élményét.
Hasznos tippek
Senki sem szeret sorban állni a pénztárnál, hiszen a várakozással értékes perceket veszítünk. Különösen fájó ez egy hosszú munkanap után, amikor csak egy-két dologért ugrottunk be a boltba.
Ön is a hűtő ajtaján tárolja a tojásokat? Nem kellene. Bár kézenfekvő megoldás lenne a hűtő ajtaján lévő tárolókba tenni a tojásokat, a The Sun és a Daily Mail szakértőkre hivatkozva nem ajánlja.
Ezt a videót feltétlen nézd meg - érdemes! Nagyszerű ötletek!
Pintér István videó...
Interjú
ÓzdEz az interjú Bedő Gáborral készült, aki Ózdhoz közel 400km-re élt és még is ezt a várost választotta.
ÓzdMindenképpen akartam egy olyan napot szervezni, ami közösségi értéket teremt.
Sokszor elgondolkodom, hogy én milyen szerencsés vagyok. Hiszen, bár súlyosan mozgáskorlátozottként élem az életemet, az elmém, nincs korlátozva, csak a testem.
Toll
Ózd„Olyan, aki benéz egy szomorú arc mögé, és látja mögötte lévő lelki sebeket” Ragyina Nikoletta tollából.
ÓzdEgy lovagnak nem illő kertekben bóklászni, dalokat zengeni. Arra ott vannak a trubadúrok.” Szentandrássy Béla tollából...
|
|
|
|
Ez a hírportál sütiket (cookies) használ a felhasználói élmény javítása és a hatékony működés elősegítése érdekében. Weboldalunk további böngészésével jóváhagyja használatukat! Rendben