Ózd internetes közéleti magazinja - ma: 2018. október 17. szerda - Hedvig napja van.
Keresendő kifejezés:
Jeles napok
December 25. - Karácsony ünnepe
Ózdi Magazin | 2017.12.25. | MTVA

A keresztény világ Jézus Krisztus születésére emlékezik, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét tartják.


A karácsony - latinul Nativitatis Domini, Natalis Domini (az Úr születése) - a kereszténységnek a húsvét mellett a második legnagyobb, gyakorlatilag legjelentősebb, legelterjedtebb ünnepe, egyben világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe. Jézus pontos születési dátumáról az evangéliumok nem nyújtanak megbízható támpontot, ezért kezdetben többféle időponthoz kötötték ezt a napot, majd évszázadokig január 6-án, vízkeresztkor ünnepelték. A karácsony végleges, december 25-i időpontjáról a 325-ben tartott első niceai zsinaton (a keresztény egyház püspökeinek tanácskozásán) döntöttek. (Az ortodox keresztényeknél szintén december 25. a dátum, amely a Julián-naptárnak a Gergely-naptárhoz viszonyított késése miatt esik január 7-re.)

A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus a zsidó József és Mária gyermekeként született Betlehemben (ma Izraelben, a Palesztin állam területén található), és születésének időpontja lett az egész földkerekségen általánosan elfogadott időszámítás kezdete. A magyar karácsony szó eredetét tekintve valószínűleg a latin incarnatio (megtestesülés), más felfogás szerint a szláv jövevényszavaink legősibb rétegéből származó, a téli napfordulóra utaló korcun (átlépő) igenévre vezethető vissza. A magyaron kívül csak a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok jelölik az ünnepet hasonló hangzású szóval. A magyarban "két karácsony" kifejezés is él: a "nagykarácsony" karácsony napja, december 25., a "kiskarácsony" újév napja, január 1.
karacsony

A karácsonyt megelőzi a négyhetes advent (jelentése Úrjövet, az Úrra való várakozás), ennek első vasárnapjával kezdődik az egyházi év. A karácsonyi ünneplés a szentestével, karácsony vigíliájával kezdődik, a régi hagyomány szerint ekkor virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak, a feltálalt halételek szokása is ezt mutatja. A karácsony katolikus liturgiájának sajátossága a három szentmise: az éjféli mise, a pásztorok miséje és a karácsonyi ünnepi szentmise. A liturgiamagyarázat szerint az éjféli mise Jézus (azaz az Ige) örök születését, a pásztorok miséje a megtestesült Ige földi születését, az ünnepi mise mindezekkel együtt az ember kegyelmi újjászületését ünnepli. A pápa karácsony napján délben ünnepi Urbi et Orbi (a városnak, azaz Rómának és a világnak szóló) áldást ad, és több mint ötven nyelven üdvözli a világ népeit.

A karácsony ikonográfiájának központi témája a jászolban fekvő újszülött Jézus édesanyjával, Szűz Máriával és Szent Józseffel. A katolikus templomokban karácsonykor megtalálható betlehemi jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenctől ered, aki 1223-ban az éjféli misére egy barlangot rendezett be. A protestáns egyházak karácsonya puritánabb, templomaikat ekkor sem díszítik fel, de ünnepi istentiszteletet és úrvacsorát tartanak.

A karácsonyfaállítás a 17. századtól terjedt el német területről, a karácsonyi ajándékozás a kezdetektől él. A hagyományos paraszti kultúrában a népszokások közé tartozik a betlehemezés, a paradicsomjáték és a kántálás.



Kövess bennünket: Facebook oldalunk

Olvasta már?

- Mit ünneplünk Pünkösdkor?

- Május 3. - A sajtószabadság nemzetközi napja.

- FÖLD NAPJA 2018 - ÁPRILIS 22.

- A húsvét erdete, története és jelképei...


Címlapon:

Ózd Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a férfit, aki magát egy szolgáltató munkatársának kiadva megtévesztett egy idős asszonyt Ózdon, akinek lakásából ellopta mobiltelefonját.
Ózd Igazából ami megdöbbent, az, hogy a kislány szemmel láthatóan megszokta már a történteket. Szentandrássy Béla jegyzete.
Putnok Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 41 éves putnoki férfival és 28 éves feleségével s
Ózd
A rendőrség által közölt sebesség mérések helyszíneit megtekinthetik az alábbi linken.
Sziréna
ÓzdA magyar vaskohászat legszörnyűbb tragédiája történt 1990. március 3-án, szombaton, az Ózdi Kohászati Üzemekben.
ÓzdFazekas László megtért megváltójához az árnyékvilágból.
ÓzdMegtudtam tőlük többek között, hogy a forint hivatalos születésnapja 1946. augusztus 1.
"MAGÁNVÉLEMÉNY"
ÓzdMennek előre mechanikusan tiporva -ölve akár... vakon - nem értve és látva ki az ki előttük áll.
ÓzdKik vagyunk Tisztelünk bármit mert köveket teszünk és koszorúkat helyezünk és közben csakis adunk egy napot, mert kell...
Ózd„De Mi közmunkások vagyunk. Elégedetlenséggel a jövő álmaival még mindig.”
ÓzdIgazából ami megdöbbent, az, hogy a kislány szemmel láthatóan megszokta már a történteket. Szentandrássy Béla jegyzete.
ÓzdDe mi van akkor, ha az ember az agyi fejlődésével, magasabb intelligenciájával eljut egy olyan pontra, amikor saját egója azt mondatja vele, hogy a gyerekvállalás felesleges teher? Kovács Gergely jegyzete...
LÉLEKzetvétel - Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdAz információ rohamléptekben, és széles körben terjedhet. De sokszor a valótlanságok, a hazugságok terjednek így. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata.
ÓzdNe adjuk fel könnyen, ne mondjuk, hogy már késő! Még lehet esélyünk... Még megoldódhat a problémánk...
ÓzdFontos, hogy jól gondoljuk át, mi az, amihez tartozni akarunk, ki az, akit követünk. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdA szabadság sokszor nem külső tényezőktől függ, hanem a belsőnktől, hogy a lelkünk mennyire szabad. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdA gyermek is szépen fejlődik ha megkapja a szükséges feltételeket, és egyszer talán meg is érik, ha nem is pontosan az érettségire… Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata
"EMBERI"
A Borsod megyei Vadna településen élő Kovács Éva festőművésznek több sikeres kiállítása volt ebben az esztendőben. Életének fontos részévé vált a jótékonysági célból történő adományozás is. Józsa Zoltán beszélget Kovács Éva festőművésszel.
„Mert akinek a lelkivilága rendben van, az testileg is jól érzi magát.” Józsa Zoltán portréja Simon Zsókáról...
Azok akiket „elvetett” a sors viszont mégis büszkén vállalják ózdi gyökereiket.
Ózd„S ez is Ózd. Az eperfa, a tyúkudvar, a völgy, az emberek. Miközben írok, keresem az életnek az értelmét.” Józsa Zoltán portréja Kálnay Adélról.
ÓzdAz ózdi Olvasó volt a helyszíne Kormosné Kiss Ilona selyemfestő kiállításának 2017. november 18-án.
Visszatekintés - Józsa Zoltán rovata
ÓzdA cikk megjelenése óta eltelt közel 16 év, s lehetne kérdéseket jogosan feltenni. Mi történt, mi maradt a gyárból az eltelt idő függvényében? /a szerk./
FarkaslyukVisszatekintő rovatunkban Józsa Zoltán kollégánk írása 2002. november 04-én jelent meg.
ÓzdVisszatekintő rovatunk Józsa Zoltán mostani írása 2008-ban jelent meg az Észak-Magyarország című megyei napilapban.
KULT-KOR Emberek, értékek és normák
Borsodnádasd Az észak-borsodi városban, Borsodnádasdon élő és alkotó fegyvermestert sok ember ismeri az ózdi térségben...Józsa Zoltán portréja Járdán Józsefről
„igyekszem megörökíteni ami magával ragad ebből a csodálatos világból" Józsa Zoltán portréja Kovács Éva festőművészről
„És a szavakkal szépen meg lehet festeni bármit.” Józsa Zoltán portréja Kovács L. Istvánról
„ha a betűk következtében megnyílik a lélek és a képzelet”
Járdánháza Németh Istvánné Komáromy Mária 1955 óta él a Borsod megyében található Járdánházán. 40 éven keresztül az arlói általános iskolában tanított. Hosszú ideje a gyöngyfűzés profi művelője és oktatója
Ízvilág
Szinte bármikor jöhet, mindig finom, és mindig rengeteg fogy el belőle.
Napjainkban a csokoládé csomagolásán feltüntetik a kakaó arányát, de mi a különbség a 80 és a 60 százalékos között, és miért egészségesebb az előbbi?
Ha unja már a hagyományos születésnapi tortákat, jó hírünk van.
Hirtelen felindulásból elkövetett vacsorának, de vendégvárónak is finom.
A legegyszerűbb hozzávalók felhasználásával negyedóra leforgása alatt olyan édességet süthetünk, amely még különlegesebbé teszi a teázás vagy kávézás élményét.
Hasznos tippek
Senki sem szeret sorban állni a pénztárnál, hiszen a várakozással értékes perceket veszítünk. Különösen fájó ez egy hosszú munkanap után, amikor csak egy-két dologért ugrottunk be a boltba.
Ön is a hűtő ajtaján tárolja a tojásokat? Nem kellene. Bár kézenfekvő megoldás lenne a hűtő ajtaján lévő tárolókba tenni a tojásokat, a The Sun és a Daily Mail szakértőkre hivatkozva nem ajánlja.
Ezt a videót feltétlen nézd meg - érdemes! Nagyszerű ötletek!
Pintér István videó...
Interjú
ÓzdEz az interjú Bedő Gáborral készült, aki Ózdhoz közel 400km-re élt és még is ezt a várost választotta.
ÓzdMindenképpen akartam egy olyan napot szervezni, ami közösségi értéket teremt.
Sokszor elgondolkodom, hogy én milyen szerencsés vagyok. Hiszen, bár súlyosan mozgáskorlátozottként élem az életemet, az elmém, nincs korlátozva, csak a testem.
Toll
Ózd„Olyan, aki benéz egy szomorú arc mögé, és látja mögötte lévő lelki sebeket” Ragyina Nikoletta tollából.
ÓzdEgy lovagnak nem illő kertekben bóklászni, dalokat zengeni. Arra ott vannak a trubadúrok.” Szentandrássy Béla tollából...
|
|
|
|
Ez a hírportál sütiket (cookies) használ a felhasználói élmény javítása és a hatékony működés elősegítése érdekében. Weboldalunk további böngészésével jóváhagyja használatukat! Rendben