A citromsárga-narancssárga csíkos nadrágot viselő hápi, nem érdemelte meg igazán a ráaggatott jelzőt. - Tehetett ő arról, hogy valahányszor beszélgetni próbált a többi plüssállattal, mélyen kongó hápogás hagyta el a torkát?
Szorongó kis lelkével csak üldögélt csendesen a polcon és hallgatta a többiek beszélgetését. Jobbnak látta, ha nem szól egy szót sem. Nem felejtette el, hogy aznap, amikor megérkezett a Családba - és Apuka olyan sokszor megszólaltatta – milyen arcot vágtak a játékok. Valahányszor ez az emlék rátört, kis plüss szíve fájdalmasan felsóhajtott. - …de jó is lenne, ha szép hangom lenne!
Titi az ágyon feküdt, és épp a kacsára pillantott, mintha megérezte volna a bánatát. Hápink erre szinte könyörgően visszanézett a Kislányra, aki kis karja felemelésével kérte a játékjószágot.
– Tessék, Titi! – nyomta meg a plüsspocakot Anyuka, mire a feltörő háp-háp-háp-hápra a pici lány gurgulázva nevetni kezdett.
Anyuka újra meg újra nyomta a kacsa hasát, és Titi egyre jobb kedvű lett. A játékok meglepődtek. Mindig egy volt számukra a lényeg, hogy Titi jól érezze magát.
- Ez az öblös hangú állat ilyen hatással van kis kedvencükre? – csodálkoztak el valamennyien.
– Talán velünk van a baj! – szólalt meg Brekkencs. – Sosem szabad azonnal ítélkezni. Látjátok, hogy Titi milyen boldog? – mosolygott széles szájával a béka.
- …de akkor is csúnya hangja van. – vitatkozott a nagyszájú kisnyúl.
- Brekkencsnek igaza van. Lehet, hogy harsányan hápog, de mi meg sem próbáltuk őt megismerni. Senki sem tehet arról, hogy néz ki, és milyen a hangja. Az adottság. – vette védelmébe Hanga is a kacsát.
- Próbáljuk megismerni! – javasolták erre többen is.
Amikor Titi elaludt, Apuka visszaültette a kacsát a polcra. – Pihenj most már Te is. – simogatta meg a hápi masnis fejét.
A nagyszájú kisnyúl ekkor közelebb húzódott a kacsához.
– Hogy hívnak?
- Csíkosnak. – nézett rá kérdően a tás.
- Van kedved beszélgetni?
- Igen, nyuszi, de miért csak most?
- Beszélgettünk rólad… Tudod, nem viselkedtünk veled kedvesen. Tőlem pedig különösen ronda dolog volt, azok után, hogy milyen nehezen illeszkedtem be.
- Nem haragszom, hidd el. Nem szeretitek a hangomat, tudom. Én sem szerettem a mai napig, de most már elfogadtam magam. Titi felnevet, ha meghallja a hápogásomat, és ez mindennél többet ér.
- Én is szeretném, ha tudnék valami különleges dolgot csinálni, de csak egy tojás alakú nyuszi vagyok. – szomorodott el a nagyfülű.
- Azt hiszem Titi mindenkit olyannak szeret, amilyen. Nem gondoltál még erre?
- Eddig még sohasem…
Ezután valahányszor Titi sírdogált - ha éppen jött a foga, vagy megviselte az időjárás-változás -, Szülei levették a polcról a „veszekedős” kacsát, aki boldogan derítette jobb kedvre a kislányt. A babák és a többi plüssállat szeretettel mosolygott Csíkosra, néhányan pedig megjegyezték: - Bárcsak mi is tudnánk így hápogni!
Gönczi Bodza
Forrás: infoborsod.hu
Kövess bennünket: Facebook oldalunk
Olvasta már?
Címlapon: