Amikor Titi először beleült a hintába elkurjantotta magát, mintha csak azt kiabálta volna, hogy:

- Ez csodás!!!
Anyuka csak lökte, lökte fel a magasba, és Kislánya azt érezte, hogy valami nagyon jó dolog részese lett.  Az asszony énekelt pici lányának:
„Hinta-palinta, hintázik a Babóka,
ha hintázik, az a jó, kis Titinek az való!”
– mire a Kicsi fel-felkacagott.

A rózsaszín játék bizony - mint sok más társa - varázshinta volt, és mágikus erővel bírt: Aki lökte, és aki benne ült, annak a lelke - a játék során - együtt szállt az ég felé.

Míg Titi a hintában ringott, addig a játékok óvatosan az ablakhoz lopakodtak.
- Én is szeretném látni! – tolakodott a nagyszájú kisnyúl.
- Na, de hölgyek! – finomkodott Brekkencs, a békakirály.
- Háp-háp-háp-háp...  – szólt közbe Csíkos, a „veszekedős” kacsa, és előzékenyen maga elé engedte Hangát és Pillét.
- No, hiszen! Nem is értem, hogy mi ebben a jó? – morgolódott lent a hintaló, aki nem látott ki a kertbe.
- Megsérülhet! – vélekedett Hanga is, de mind elhallgattak, amikor Anyuka hátrafordult, és az ablak felé nézett.
- Csitt! Még észrevesz! – krákogott enyhén Brekkencs, és maga felé húzta a többieket. 

Titinek eközben nagyon nem tetszett, hogy a kis hinta meg-megáll, és követelte a folytatást. Anyuka fáradhatatlanul lökte, és néha megnyomta a hintán lévő kis fehér dudát. - Nézd, Titi! Így kell!

A Kislánynak nem sok idő kellett, hogy ellesse a tudományt, és vígan nyomkodta a dudát hamarosan Ő is. Barátai közben még mindig ház szeménél tolongtak, hogy minél többet lássanak.

- Kipróbálnám én is! – hápogott Csíkos.
- Én is! Én ám semmitől sem félek! – szájhősködött a nagyszájú kisnyúl.
- Jó lenne, ha Titivel hintázhatnék! – mondta az időközben odaérkező narancssárga teve, Pityergő.
- Bár kint lehetnék a kicsi Lánnyal a kertben! – forgolódott a pörgős dob, és boldogan zenélt, amikor a többiek együtt helyeseltek vele.

Titi pihengetett egy kicsit, át-átkéredzkedett a csúszdára és a hintaágyra, majd újra vissza a csodahintába. Láthatóan nem tudott betelni vele, és ez Anyukát örömmel töltötte el. Akarva-akaratlan eszébe jutott, hogy mit mondott az egyik doktornő: - Minél többet hintázzon!

- Milyen jó, hogy így megszerette! Jót tesz neki! – lökte magasra Kislányát.

Nem sokkal később Apuka is megérkezett, és Titi boldogan mutatta új szórakozását. A férfi szeretettel nézett csepp gyermekére, és ütemesen fel-felrepítette Kislányát a magasba.

Mindeközben a hintaállvány mögött terebélyesedő bodzabokor sátorként hajolt a ringó Pici fölé, védve őt naptól és széltől egyaránt. Titi pedig mintha csak megérezte volna a felé áradó sok-sok szeretetet és törődést, fel-felkacagott a vén diófán hajladozó szélcsengőre, majd cinkosan mosolyt küldött az ablakban leselkedő barátoknak.

Gönczi Bodza