Ózd internetes közéleti magazinja - ma: 2018. április 24. kedd - György napja van.
Keresendő kifejezés:
Mesesziget
Hanga baba története
Ózdi Magazin | 2014.03.09. | Gönczi Bodza

Hanga már akkor tudta, hogy jó helyre fog kerülni, mikor meglátta a nyitott játékárus standja előtt álló szülőpárt. Nem először látta őket. Akkor egy lila babával vártak sorsukra. Hanga piros volt. Tudta, hogy az asszony a lila felé hajlik, de azt is látta nagy kék szemével, hogy a nő csalódottan kutat pénztárcájában. Kicsit örült is, hogy hátat fordítottak a Párjával, és elhagyták az épületet. Érezte, hogy vissza fognak térni.

titi mesei gonczi bodza

Aztán a standban elkerült a kíváncsi szemek elöl, mert félretették valakinek. A dohos fiók és a fehér nylonzacskó nem volt jó hely számára. Arra vágyott, hogy végre egy kisgyermek álmát őrizhesse, és hogy ott lehessen egy szuszogó apróság mellett az ágyban. Visszagondolt arra a csepp kislányra ott a babakocsiban, akit szemmel láthatóan annyira szerettek a szülei. Álmodozott, hogy érte jönnek hamarosan.

Amikor az árus kiakasztotta régi helyére – ki tudja mennyi idővel később -, akkor jött el újra a boltba a pár. Az asszony szomorúan újságolta, hogy már megint a kórházba hozták a Kicsit, és most már nagyon szeretné megvásárolni azt a babát, akit kinéztek maguknak. Hanga mosolygott. Már nem volt sehol lila testvére, így biztos volt benne, hogy ezúttal ő fog elkelni. Ráadásul ahhoz a kislányhoz, akire ő vágyott.

A férfi is mosolygott, amikor felesége boldogan mutatta fel Kislányuknak őt. Nem adták oda azonnal Titinek, csak megmutatták. A néhány hónapos kisbaba azonban már örömmel kapott volna utána.

Otthon az asszony bedobta a mosógépbe, és izgatottan várta, hogy végre megszáradjon. Az átadás pillanata örökre megpecsételte Titi és Hanga barátságát. A kis barna szempár vidáman fürkészte alig nagyobb barátját, és Hanga mindig mosolygó szeme a szokottnál is jobban mosolygott. A baba megszorongatta a piros plüssfürtöket, szeme kutatóan végigszaladt a gazdagon hímzett plüssruhán, a szépen repülő lepkén és a nagy virággal hímzett piros plüsscipőn.

Hanga tudta, hogy még várnia kell arra, hogy igazi játszópajtása lehessen a kislánynak, de abban is biztos volt, hogy a türelem rózsát fog teremni. Addig is beéri majd azzal, hogy ő ennek a szép kis teremtésnek a kedvenc babája, és őrizheti a békés babaálmokat.

Gönczi Bodza

Forrás: infoborsod.hu

 



Kövess bennünket: Facebook oldalunk

Olvasta már?

- A betűk varázsa - Titi meséi

- Titi, a motoroslány

- A narancssárga teve - Titi meséi

- A pörgős dob - Titi meséi


Címlapon:

Olyan mesterséges génhálózatot fejlesztettek ki svájci kutatók, amely a bőr alá beültetve egy anyajegy megjelenítésével képes jelezni a rák kialakulásának kockázatát.
Ózd
A rendőrség által közölt sebesség mérések helyszíneit megtekinthetik az alábbi linken.
Helyi Hírek
ÓzdA rendőrök néhány órán belül elfogták azt a két fiatalt, akik egy késsel fenyegettek meg egy ózdi fiatalembert, majd elvették mobiltelefonját.
ÓzdAzon sofőrök jelentkezését várják az ózdi rendőrök, akik egy szabálytalanul közlekedő szürke színű DAEWOO Matiz miatt hirtelen fékezésre, irányváltoztatásra és lehúzódásra kényszerültek.
ÓzdÓzd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. (I.18.) határozatával többek között arról döntött, hogy a 2015. márciusától az Önkormányzat különálló szervezeti egységeként működő Startprogram Irodát megszünteti az Iroda feladatainak az ÓVI részére történő átadása mellett.
"MAGÁNVÉLEMÉNY"
Ózd„De Mi közmunkások vagyunk. Elégedetlenséggel a jövő álmaival még mindig.”
Ózd„Az ózdi postára tartok. Értesítést találtam a postaládámban, hogy ajánlott küldeményem érkezett, hát megyek és átveszem.” Szentandrássy Béla jegyzete.
Ózd„Többségük egoizmusra épül, ezért nem fejleszt, inkább visszaránt - össze zsugorít! Ragyina Nikoletta tollából...
ÓzdMennek előre mechanikusan tiporva -ölve akár... vakon - nem értve és látva ki az ki előttük áll.
ÓzdKik vagyunk Tisztelünk bármit mert köveket teszünk és koszorúkat helyezünk és közben csakis adunk egy napot, mert kell...
LÉLEKzetvétel - Darmai Zsuzsanna rovata
ÓzdVigyázzunk rá, tegyük meg azt, ami rajtunk múlik! Tegyünk mindennapot a Föld Napjává!
ÓzdMindenkinek fáj, ha bántják. Sebeket ejthet lelkünkön a szó. Lehet, hogy igyekszünk erősnek mutatkozni, lehet, hogy már megedződtünk, de belül fáj...
Ózd„Elvehetik a jó hírünket, a szabadságunkat, a vagyonunkat, az egészségünket, az életünket, de a jellem maradandó kincs.” Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata.
ÓzdAttól én még nem vagyok alkoholista, hogy… Csak időnként szívok el néhány szálat a stressz miatt. Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata.
Ózd„Tükör által homályosan…” Nem látunk tisztán. Igyekszünk önmagunkat egy kicsit kozmetikázni, retusálni, photo shopozni… Raffainé Darmai Zsuzsanna rovata.
"EMBERI"
A Borsod megyei Vadna településen élő Kovács Éva festőművésznek több sikeres kiállítása volt ebben az esztendőben. Életének fontos részévé vált a jótékonysági célból történő adományozás is. Józsa Zoltán beszélget Kovács Éva festőművésszel.
„Mert akinek a lelkivilága rendben van, az testileg is jól érzi magát.” Józsa Zoltán portréja Simon Zsókáról...
Azok akiket „elvetett” a sors viszont mégis büszkén vállalják ózdi gyökereiket.
Ózd„S ez is Ózd. Az eperfa, a tyúkudvar, a völgy, az emberek. Miközben írok, keresem az életnek az értelmét.” Józsa Zoltán portréja Kálnay Adélról.
ÓzdAz ózdi Olvasó volt a helyszíne Kormosné Kiss Ilona selyemfestő kiállításának 2017. november 18-án.
Visszatekintés - Józsa Zoltán rovata
FarkaslyukVisszatekintő rovatunkban Józsa Zoltán kollégánk írása 2002. november 04-én jelent meg.
ÓzdVisszatekintő rovatunk Józsa Zoltán mostani írása 2008-ban jelent meg az Észak-Magyarország című megyei napilapban.
ÓzdSokak által ismert ember az észak-borsodi városban Kerékgyártó Mihály. Intellektuális alkat, segítőkész ember. Józsa Zoltán rovata
KULT-KOR Emberek, értékek és normák
Borsodnádasd Az észak-borsodi városban, Borsodnádasdon élő és alkotó fegyvermestert sok ember ismeri az ózdi térségben...Józsa Zoltán portréja Járdán Józsefről
„igyekszem megörökíteni ami magával ragad ebből a csodálatos világból" Józsa Zoltán portréja Kovács Éva festőművészről
„És a szavakkal szépen meg lehet festeni bármit.” Józsa Zoltán portréja Kovács L. Istvánról
„ha a betűk következtében megnyílik a lélek és a képzelet”
Járdánháza Németh Istvánné Komáromy Mária 1955 óta él a Borsod megyében található Járdánházán. 40 éven keresztül az arlói általános iskolában tanított. Hosszú ideje a gyöngyfűzés profi művelője és oktatója
Ízvilág
Szinte bármikor jöhet, mindig finom, és mindig rengeteg fogy el belőle.
Napjainkban a csokoládé csomagolásán feltüntetik a kakaó arányát, de mi a különbség a 80 és a 60 százalékos között, és miért egészségesebb az előbbi?
Ha unja már a hagyományos születésnapi tortákat, jó hírünk van.
Hirtelen felindulásból elkövetett vacsorának, de vendégvárónak is finom.
A legegyszerűbb hozzávalók felhasználásával negyedóra leforgása alatt olyan édességet süthetünk, amely még különlegesebbé teszi a teázás vagy kávézás élményét.
Hasznos tippek
Senki sem szeret sorban állni a pénztárnál, hiszen a várakozással értékes perceket veszítünk. Különösen fájó ez egy hosszú munkanap után, amikor csak egy-két dologért ugrottunk be a boltba.
Ön is a hűtő ajtaján tárolja a tojásokat? Nem kellene. Bár kézenfekvő megoldás lenne a hűtő ajtaján lévő tárolókba tenni a tojásokat, a The Sun és a Daily Mail szakértőkre hivatkozva nem ajánlja.
Ezt a videót feltétlen nézd meg - érdemes! Nagyszerű ötletek!
Pintér István videó...
Interjú
ÓzdEz az interjú Bedő Gáborral készült, aki Ózdhoz közel 400km-re élt és még is ezt a várost választotta.
ÓzdMindenképpen akartam egy olyan napot szervezni, ami közösségi értéket teremt.
Sokszor elgondolkodom, hogy én milyen szerencsés vagyok. Hiszen, bár súlyosan mozgáskorlátozottként élem az életemet, az elmém, nincs korlátozva, csak a testem.
Jeles Napok
Tájékozódj, élj műanyagok nélkül, tégy a túlfogyasztás, az éghajlatváltozás ellen! Minden héten!
A húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak, azaz nem esnek a Julián-naptár szerinti év ugyanazon napjára minden évben.
A 2018-as Víz Világnap nemzetközi szlogenje nem véletlenül lett a „Védd természetesen!”.
A Magyar Országgyűlés 1991-es határozata értelmében március 15-e az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja és a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe.
|
|
|
|
Ez a hírportál sütiket (cookies) használ a felhasználói élmény javítása és a hatékony működés elősegítése érdekében. Weboldalunk további böngészésével jóváhagyja használatukat! Rendben