A kis műanyag dob egy nagyáruház saját terméke volt. Az Anyuka nem Titinek vitte haza egykor, hanem Titi bátyjának, Bencunak. Bencu cserébe odaadta a Télapónak cumijait, hogy az elvihesse a nála kisebb gyerekeknek.

A piros-sárga-kék dob, masszív talpakon állt. Hol a Macarénát játszotta, hol csak az „ütlegelésre” adott ki ritmikus hangokat. Ha jól megpörgették, akkor körbeforgott a szobán, és vígan fújta dallamát.

Bencu nagy becsben tartotta mindig. Az egyik első szava is a dobra utalt. Amikor kis hangjával betöltötte a szobát – „Szia, szia dobom!” -, az Édesanyjának az a legszebb hangzavar volt.

Hamarosan eljött az idő, amikor Bencu már nem játszott a kis dobbal, és az Anyuka eltette egy szekrény mélyére. A sötétben főhősünk alig várta, hogy újra megszólaltassa valaki. Attól félt, hogy hamarosan el kell mennie Bencutól és az Anyukától.

Érezte, hogy sohasem fogja elfelejteni azt a pillanatot, amikor Titi megszületett. A kis család elköltözött, és őt is magával vitte. A kis pörgős dob boldog volt, amikor Bencu újra megforgatta, és már nemcsak neki dalolhatott, hanem kishúgának, Titinek is.

Titi egy zenerajongó kislány. Dobunk félve figyelte, ahogy a korabeli szintetizátort a baba oda-odacsapja a földhöz. Egész testében reszketett, amikor a kislányban már volt annyi erő, hogy őt is felemelje. …de amikor az a két kicsi kéz magához ölelte, és csupa szívvel megforgatta, akkor eltűnt a félelme. Titi szereti őt! …és az a pajkos szempár felderül, ha hozzáér!

Nap nap után Titi azóta is boldogan forgatja a pörgős dobot, és fújatja vele vidám nótáját. Amikor felvillannak tetején a fények a kislány édesen felsikolt, és dobunk tapasztalt mosollyal, elégedetten néz körbe a kék szobán.

Gönczi Bodza

Forrás: infoborsod.hu