Titi 15 hónapos volt, amikor a betűk már nemcsak a tévéműsorok végén feltűnve varázsolták el, hanem a mesekönyvek oldalain is. 

Apuka hamar észrevette, hogy kislánya betűfaló. Ha dolgozott a számítógépen, vagy a háttérben szólt a tévé, Titi felkapta a fejét, és csak nézte-nézte a betűk végtelen sorát. 

Bencu kis könyvei ismét jó szolgálatot tettek. Előkerült Marcsi és Marci bocs keménykartonpapírra rajzolt kis története, és Titi csak nyúzta-húzta a kedvencévé lett könyvet. Nem úszta meg a „gyötrést” a Thomas-os si-hú-hú-zó mesekönyv sem, mert Titi nemcsak a benne lévő dudát nyomkodta, hanem címlapját úgy hajtogatta, hogy már be sem lehetett csukni.

Bencu és Anyuka is sokat olvasta a kisvonat történetét a kislánynak, de Titit még sokkal inkább a színes képek, és a betűk (!) körvonalai varázsolták el. Ragyogó arccal csúszkált Thomas-os könyvével és naponta legalább tíz alkalommal vitte Anyukának oda a macis könyvecskét.

Anyuka szerette volna megfejteni, hogy mi tetszik a legjobban Titinek.

 - A zöld oldal Marci macival, ahogy bébiételt falatozik?

 - A rózsaszín, ahol Marcsi maci piknikezik a babájával és lágytojást készül enni?

Anyuka ez utóbbi képnél, nemcsak azon gondolkozott, hogy mi tetszik a kislányának, hanem azon is, hogy egy egyéves macigyereknek tojástartóban ki ad oda lágytojást héjastul? Ez nem fért a fejébe….

Láthatóan Titinek nem voltak a témával kapcsolatban ilyen magasröptű gondolatai. Csak mosolygott Anyukára, és lapozta tovább pici könyvét a narancssárga vajaskenyeres képhez, a citromsárga narancsokkal díszített oldalhoz, illetve a piros hátterű banános rajzhoz. 

Neki mindegyik tetszett, és ha Anyukára nézett, nem is értette, hogy mi van ezen gondolkodni való?!

Forrás: infoborsod.hu