Az ördög ül mellemen,
tükör tekintetemen,
felvillanó rémület,
el nem múló révület.

Verejtékes a párna,
besüppedek az ágyba,
kapaszkodni nem tudok,
csak az ördög szarvába.

Az ördög ül mellemen,
leszíjazva a testem,
láncos kutya sarokba,
vár már az alkalomra.

Hang nincsen a torkomon,
számat kitátva várom,
ahogy a lángok után,
eljön a saját poklom.

Egy angyal ül mellemen,
senki sincsen ellenem,
párolog a verejték,
megnyugodott testemen.

Lassuló halk szívverés,
enyhülő a szédülés,
elvakító tollazat,
józanító ébredés.

Egy angyal ül mellemen,
s lassan felemelem
elképzelt érintésre
fáradt, remegő kezem.

Itt ragadt a végzetem,
többé nem érezhetem,
ahogy tüdőm átjárja,
utolsó lélegzetem.