Ha már minden éj hordozza homlokán az -utolsó- jelét,
ha majd minden hajnal suttogva kérdi: lesz-e még,
ha majd magány-szobám kopott falát az elmúlás szagként hatja át,
ha már senki sincs ki velem járná az emlékek ingó mocsarát,
akkor jöjj halál.
Ősi jogod elismerem.
Nem sikoltok, nem habozok,
kezedbe adom kezem.
De most hagyj!
Hisz szeretnek, rám nevetnek.
Még várj!
Hisz vigyázok, s rám vigyáznak.
Ne érints!
Hagyd, hogy mást kívánjak.
Ne ints felém!
Ne szólíts
kitartó kedvesem,
míg én magam
füledbe nem
suttogom nevem.
Kövess bennünket: Facebook oldalunk
Olvasta már?
Címlapon: