végtelen árnya lebben az úton
ráérősen ballag hazafelé egy ember
lényébe zárt, izzó gondolatok
hómpólyógnek, mint hullámzó tenger
vadul felcsapnak, majd alászállnak,
elöntik szív mélységét, elsüllyednek
vad érzésekben hatalmas szárnyak
lebbennek, mint őszi fellegek
lassan bandukol, fejét lehorgasztja
lelke teli fájással, félelemmel
a holnap mit hoz? belülre könnyeit hullajtja
perbe száll, míg megy, a végtelennel...
Kövess bennünket: Facebook oldalunk
Olvasta már?
Címlapon: